A sárospatakiak tudták, hogy alkotmányellenes

Az ombudsmani döntés nem lepte meg a sárospatakiakat, hiszen a gyermekvédelmi támogatást érintő rendeletükről ők maguk is tudták – már a meghozatal előtt –, hogy alkotmányellenes.

Ezt Aros János, a város alpolgármestere nyilatkozta lapunknak.
Azt azonban fontosnak tartotta tisztázni, hogy a szociális segélyezést érintő rendeletük más, mint a monoki, és nem törvénysértő. Ők ugyanis nem munkához kötik a segélyt, hanem az érintettnek felajánlanak közhasznú, vagy közcélú munkát.

Ezt csak akkor utasíthatja vissza, ha orvosi papírral igazolja az erre való alkalmatlanságát – mondta az alpolgármester. Amennyiben, ez nem történik meg, akkor vonják meg a segélyt – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy a törvénysértő rendelet elfogadásával az volt a céljuk, hogy a kormány felé jelezzék a problémákat. Remélik, hogy ezzel elindítottak valamit, és a parlament őszi ülésszakán a szociális törvény módosítása is megtörténik – mondta.
A törvénysértő rendelettel kapcsolatban azt mondta: arról a város testülete dönt, hogy visszavonják e.

Kapcsolódó cikkek:








hirdet�s