„A sámán sem futott a vadak után” – vallja a Múzsa Díj egyik támogatója

Akt.:
Benke István ügyvezető
Benke István ügyvezető
Miskolc – A Telvill Kft. tulajdonosai és vezetői továbbra is szívesen támogatják a Miskolci Múzsa Díjat.

A Miskolci Múzsa Díj idei díjazottja Szabó Balázs orgonaművész, orgonaszakértő. A díj nem létezne támogatók nélkül. Közülük egyik a Telvill Kft., melynek ügyvezetője, Benke István azt mondta lapunknak adott interjújában, hogy a kultúra szponzorálására mindig is szükség volt.

Szomorú apropója is van annak, hogy önnel beszélgetek most, nem pedig Ágoston Lászlóval, a Telvill Kft. volt ügyvezetőjével, résztulajdonosával. Ő ugyanis nemrég elhunyt. De bizonyára emlékszik ön is, hogy annak idején miért döntött úgy a cég vezetése, hogy támogatja a Miskolci Múzsa Díjat?

Benke István: A Múzsa Díj igazából Ágoston Lászlónak volt a nagy szerelme. Annak idején ő döntött úgy, hogy a Telvill Kft. csatlakozik a támogatókhoz. Azt hiszem, ez a díj alapításának rögtön az első évében történt, és ezt végig ő szervezte a cégnél, ő járt el a kuratóriumi ülésekre is. Neki tehát szívügye volt a Miskolci Múzsa Díj. Halála után a cég másik két tulajdonosával együtt ezért úgy döntöttünk, hogy ezt nem fogjuk feladni. Most nekem jutottak a díjjal kapcsolatos feladatok.

Ezek szerint ön is helyesnek tartja a művészek támogatását?

Benke István: Igen, erre szükség van. A kultúrára soha nem lehet eleget költeni. A művészet egyidős az emberiséggel. Gondoljunk csak a barlangrajzokra! Az ősembernek biztosan nem az volt a legfontosabb dolga, hogy rajzolgasson, mégis megtette. És akinek van hozzá tehetsége, az tegye is meg. Mi, műszaki emberek pedig szívesen támogatjuk a művészeket.

De gondolom, azért kedvelik a művészeteket a Telvill Kft. vezetői, munkatársai?

Benke István: Igen, természetesen. Nálunk fiatal, középkorú és idősebb kollégák is dolgoznak. De a Múzsa Díj Gálára mindenki szívesen elmegy, és a visszajelzések alapján tetszik nekik a műsor. De más színházi előadásra is szívesen jelentkeznek a kollégák.

Ön a kultúrának melyik ágát kedveli?

Benke István: Szeretek, szeretnék olvasni. Ifjabb koromban megtaláltam egy írót, és ha megtetszett, akkor ami elérhető volt tőle, azt elolvastam. Ma egy-egy regényre lopok kis időt magamtól.

Jó választás volt-e ön szerint az idei díjazott, Szabó Balázs orgonaművész és orgonaszakértő?

Benke István: Szabó Balázs azért kedves a számomra, mert ő kiváló művész, de ugyanakkor valamelyest műszaki szakember is, hiszen orgonákat restaurál és épít. Ezenkívül Szabó Balázs teljesíti a díj azon feltételét is, hogy vigye Miskolc jó hírét a világban. Hiszen se szeri, se száma külföldi koncertjeinek.

Ön szerint miért van az, hogy még a legtehetségesebb művészeknek is szükségük van támogatásra, szponzorokra?

Benke István: Ez mindig is így volt. Csak nézzük a reneszánsz kori Itáliát. Az akkori művészek is valamelyik nagy udvar kenyerén éltek. A művészetet nem lehet forintra váltani. Egy festő is sok évvel halála után lesz híres, életében pedig lehet, hogy nyomorgott. De menjünk a történelemben még messzebb! A sámán se nagyon futott szerintem a vadak után. Neki egészen más feladata volt. Ezért a törzsben őt megbecsülték, ellátták, és kapott a jó falatokból.

Mit jelent önnek, ha elmehet egy jó színházi előadásra, filmre vagy koncertre?

Benke István: Számomra leginkább kikapcsolódást. Kicsit kikerülök a napi robotból, és valami egészen más foglalja el a munka helyét. Beülök a színházba, lekapcsolják a lámpát, és két óráig csak az előadás létezik számomra. Ilyenkor elfeledkezem minden másról, nem arra gondolok, hogy melyik munkát mennyiből lehet kihozni. A művészet ellazít és feltölt egyszerre. Bár felgyorsult világunkban egyre kevesebb időnk van a kultúrára, de nagy szükség van rá. A kultúrát úgy képzelem el, mint egy stoptáblát. Álljunk meg egy kicsit, nézzünk szét, csodálkozzunk rá, hogy a munkán kívül más is van! Mert valamikor le kell lassítani és kiengedni.

– Hegyi Erika –


Múzsa-díjasok

  • 2002: Müller Péter Sziámi, a Miskolci Operafesztivál ötletgazdája
  • 2003: Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar karnagya
  • 2004: Marton Éva operaénekes
  • 2005: Miskolc Dixieland Band
  • 2006: Szinvavölgyi Néptáncműhely
  • 2007: Miskolci Nemzeti Színház és közönsége
  • 2008: Miskolci Galéria és mindenkori alkotóközössége
  • 2009: Kamarás Máté magyar színész, musical- és rockénekes
  • 2010: Máger Ágnes festőművész
  • 2011: Fazekas Gyermekkar
  • 2012: Ferencz István építész
  • 2013: Bíró Tibor, a Cine-Mis Kft. ügyvezető igazgatója
  • 2014: Dr. Kabdebó Lóránt professzor emeritus és Szegedi Dezső színművész

A díj támogatói:

  • Szinva Net Kft.,
  • Telvill Kft.,
  • Műépítész Kft.








hirdetés