A romáknál csak az arabokat utáljuk jobban

Akt.:
Illusztráció - A romáknál csak az arabokat utáljuk jobban
Illusztráció - A romáknál csak az arabokat utáljuk jobban - © Fotó: patriotaeuropa.hu
Budapest – Az emberek több mint fele idegenellenes a Tárki szerint, egy az Indexnek készült felmérésből pedig kiderül, hogy már nem a cigányok, hanem az arabok a legelutasítottabbak. Veres Dóra cikke az Abcúgon.

Soha nem látott magasságokba nőtt az idegenellenesség a legutóbbi hónapokban – a Tárki októberi, idegenellenességet mérő kutatása szerint. A kérdőíves felmérés eredményei szerint az emberek 58 százaléka idegenellenes – írja az Index.

Ez rekordadat, jelentősen meghaladja a korábbi, már eleve magas szintet. Míg a 2012 előtti években nagyjából 30 százalék körül volt Magyarországon az idegenellenesek aránya, ez a szám 2015-ig 40 százalék körüli magasságba emelkedett. Az idegenellenesség nem akkor nőtt meg robbanásszerűen, amikor a magyarok valóban találkozhattak menekültekkel Magyarországon, hanem amikor lepörgött a menekültválság, ám a politikai kampány tovább dübörgött.

Tavaly augusztusban például még nem idegenellenesből volt több, hanem mérlegelőből, ám az utóbbi hónapok fejleménye, hogy a mérlegelők aránya a valaha mért legalacsonyabb szintre esett vissza, miközben az idegenbarátok aránya a nullához közelített.

Az Index megbízásából a a Závecz Research által a népszavazási kampány utolsó napjaiban készített reprezentatív felmérés is kimutatta az erősödő idegenellenességet. A mintába bekerült ezer embertől azt kérdezték, kit fogadnának el inkább szomszédjuknak: erdélyi magyart, homoszexuálist, cigányt, rockzenészt, zsidót, afrikai egyetemi hallgatót, amerikait, kínait, szíriai keresztény menekültet vagy arabot? Kiderült, még erdélyi magyar szomszédot sem akar a magyarországi magyarok negyede.

Három csoporttal szemben különösen nagyok az ellenérzések. A cigányoké hosszú ideje a legelutasítottabb csoport, a válaszolók kétharmada most sem járulna hozzá, hogy cigány szomszédja legyen. Most már viszont van egy, a cigányságnál is jobban elutasított kisebbségi csoport: az arabok. Őket csak az emberek ötöde fogadná el szomszédjának. A harmadik leginkább elutasított csoport a szíriai keresztényeké.

Magyarországon az idősek, a falusiak és az alacsony iskolai végzettségűek a leginkább idegenellenesek. A Tárki és a Závecz Research kutatása ebben lényegében hasonló eredményekre jutott. A Tárki eredményei szerint a községekben lakók 68 százaléka idegenellenes, Budapesten 51 százalék ugyanez az arány. A legfeljebb szakmunkásképzőt végzettek kétharmada idegenellenes, az egyetemi diplomával rendelkezőknek nem egész egyharmada.

Az Index kutatásából kiderült, hogy a bal- és jobboldali ellenzéki pártok szavazóinak előítéletessége hasonló mértékű, az MSZP és a DK szimpatizánsai nem kevésbé idegenellenesek, mint a jobbikosok. Jelenleg a Fidesz szavazóinak vannak a legerősebb ellenérzései a kisebbségekkel szemben.

Veres Dóra | abcug.hu


Emmi: az elmúlt években több területen javult a romák helyzete

Az elmúlt években több területen javultak a roma népességre vonatkozó mutatók, egyebek mellett javult a felsőoktatásban részt vevő cigányok aránya és a foglalkoztatási ráta is, ugyanakkor az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.

Európa Tanács: Magyarországnak többet kell tennie a romák diszkriminációja ellen

Magyarországon a nemzeti kisebbségek képviselői általánosságban kedvező helyzetről számoltak be, azonban számos probléma vár még megoldásra, a romákat például rendszerszintű diszkrimináció éri az élet minden területén – figyelmeztetett friss jelentésében az Európa Tanács (ET) kisebbségvédelmi keretegyezményének tanácsadó bizottsága.

KSH: Lesújtó adatok a hazai cigányságról – 10-ből mindössze 4 roma dolgozik

Lesújtó végzettségi és foglalkoztatottsági adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal a hazai cigányságról.








hirdet�s