A római rendőrkapitány a manchesteri drukkereket tartja felelősnek a balhéért

Róma – Achille Serra, a római rendőrség vezetője pénteken azt nyilatkozta, hogy az AS Roma – Manchester United Bajnokok Ligája-találkozó előtt kirobbant tömegverekedésre kivezényelt rendfenntartók helyesen jártak el, egyértelműen a brit szurkolók a felelősek a történtekért.

A mérkőzés 2-1-es hazai sikerrel zárult, de a hatóságok aligha Francesco Tottiék győzelmére emlékeznek majd.

Az összecsapások során 14 angol és 11 olasz, köztük hét rendőr sérült meg. A vendéglátók szünet előtt szerzett vezetőgólja után 100-200, feltehetően részeg angol szurkoló elkezdte ostromolni a védőkorlátot, a túloldalon pedig a római drukkerek sem bírtak magukkal.

Serra arra a kérdésre, hogy a gumibotos rendőrök miért csak a vendégszektorban tettek rendet, azt válaszolta, hogy a hazai táborban nem volt szükség a beavatkozásra, mivel a szurkolók anélkül is lecsillapodtak.

– Nem tudhattuk, hogy mi következik. Az angolok jóval kevesebben voltak, így amikor az embereim a lelátóra mentek, még nem tudhatták, hogy megfékezni, vagy megvédeni kell őket – mondta Serra. – A gumibot használatáról pedig legyen elég annyi: teljesen mindegy, hogy a Chievo, a Palermo, a Venezia, vagy a Manchester látogat a Stadio Olimpicóba, mindig határozottan lépünk fel a rendbontókkal szemben – tette hozzá a rendőrkapitány.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a jövő héten foglal állást az ügyben, ugyanekkor határoz a klubok esetleges büntetéséről is. Az angol szurkolók legutóbb Lensban balhéztak a Lille elleni meccs előtt és közben, akkor 6300 fontra büntették a manchesteri egyesületet.








hirdet�s