A rendőrségi reform keretében létrejött új járőrszolgálat félezer tagja lépett szolgálatba Kijevben

Kijev, 2015. július 5., vasárnap (MTI) – Frissen verbuvált fiatal rendőrjárőrök jelentek meg az ukrán főváros utcáin, akik a belügyi reform keretében létrehozott, nemzeti rendőrségnek elnevezett új testületben teljesítenek mostantól szolgálatot.

A nemzeti rendőrségről a héten fogadott el törvényt a parlament. A jogszabály szövege szerint a létrehozott testület a végrehajtói hatalom új központi szerve, amelynek feladata az emberi- és szabadságjogok védelme, a közrend és a társadalom biztonságának szavatolása, valamint a bűnüldözés. A nemzeti rendőrség munkáját a kormány felügyeli és koordinálja a belügyminiszteren keresztül. A testület vezetőjét a kormányfő nevezi ki és váltja le a belügyminiszter javaslata alapján. A nemzeti rendőrség alá tartoznak a járőrök mellett a bűnügyi, a speciális és a különleges megbízatású rendőri egységek.

Szombaton kétezer járőr tette le az esküt ünnepélyes keretek között a fővárosban. Közülük félezren – négyszázan párosával kétszáz rendőrautóval, százan pedig gyalogosan – léptek 12 órás szolgálatba vasárnapra virradó éjjel.

Musztafa Najem kormánypárti parlamenti képviselő a Twitteren arról számolt be, hogy az első próbajárőrözést sikeresen végrehajtották az újoncok, incidensről nem érkezett bejelentés.

Ukrán sajtójelentések szerint az új, modern egyenruhát viselő járőrök átlagéletkora 25 év. Javarészt olyan fiatalok nyertek felvételt a munkára, akik még sohasem teljesítettek szolgálatot a rendőrség kötelékében. A járőröknek joguk van igazoltatni az utcán és gyanúsítottakat őrizetbe venni.

Újságíróknak nyilatkozva a frissen felesküdött járőrök elmesélték, hogy kiképzésük rövid idő alatt, igen intenzíven zajlott. A legnehezebb feladatnak a hatalmas jogi anyag, benne a büntető törvénykönyv paragrafusainak megtanulását nevezték, hozzátéve, hogy sokan éppen azért nem nyertek felvételt, mert nem sikerült elsajátítaniuk az elméleti anyagot.

A megkérdezettek valamennyien fontosnak nevezték, hogy elnyerjék az állampolgárok bizalmát. Ennek érdekében ígéretet tettek arra, hogy megadják a kellő tiszteletet eljárás közben az embereknek. Ukrajnában a rendőrséget az egyik legkorruptabb intézménynek tartják, és igen csekély a bizalom a lakosság körében a rendőrök iránt.

Arra a kérdésre, mit tesznek, ha megpróbálják lefizetni őket, többen azt válaszolták: előbb figyelmeztetik a megvesztegetőt, hogy ezzel bűncselekményt követ el, másodszorra viszont már büntetőeljárást indítanak ellene. Az egyik nyilatkozó járőr hozzátette: nemcsak a kenőpénz elfogadóit kell büntetni, hanem azokat is, akik megvesztegetéssel próbálnak kibújni a felelősségre vonás alól.

– MTI –








hirdetés