A rendőrség mindent megtesz a vagyonvédelem érdekében

Vasárnap megjelent az „Aggódnak a város közbiztonságáért” című cikkünk. Erre reagált Csák József r. alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője.

Sötét képet fest Baktalórántháza közbiztonságáról a cikk írója. A baktalórántházi képviselő-testületi ülés kapcsán született írás szerint a város lakosságát „sokkolják” az utóbbi hónapokban magánlakások sérelmére elkövetett sorozatos betörések, besurranásos lopások, és ezért „félelem uralkodik” az emberek között. A szerző adatokkal támasztaná alá állításait, de sajnos – vagy inkább szerencsére! – az adatok tévesek.

A cikk szerint az utóbbi évben 600-700 betörés történt a Baktalórántházi Rendőrős körzetében. A szerző félreérthette a testületi ülésen elhangzottakat; valójában az őrs 291 négyzetkilométeres, 12 településre kiterjedő illetékességi területén tavaly összesen történt 677 bűncselekmény, melyeknek csak kis része a magánlakások sérelmére elkövetett lopás. 2005. január 1. és augusztus 31. között mindössze 26 (!) lakásbetörést vagy besurranást jelentettek be Baktalórántházáról, ebből 13 ügyben még folyik a nyomozás. Az őrs területén regisztrált bűncselekmények száma 8 százalékkal kal csökkent az elmúlt évhez képest, a felderítési és nyomozás-eredményességi mutatók pedig országos összeghasonlításban is megállják a helyüket.

Tagadhatatlan, hogy akinek házába betörtek, az semmiképpen sem fogja megfelelőnek értékelni a közbiztonságot. A lakossági és önkormányzati fórumokon elhangzottak szellemében a rendőrség természetesen mindent megtesz, hogy a bűncselekmények számát tovább csökkentsék. Mivel a helyi őrs létszámviszonyai korlátozottak, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság, a megyei főkapitányság és a határőrség is rendszeres ellenőrzésekkel fokozza a közterületi jelenlétet, és a polgárőrök segítsége is hathatós visszatartó erő a bűnözőknek.

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a magánlakások sérelmére elkövetett 26 bűncselekményből 10 esetben az ajtó, 4 esetben az ablak állt nyitva, szinte hívogatva az elkövetőt! Igazságtartalma lehet a régi mondásnak, mely szerint sokszor alkalom szüli a tolvajt! A vagyon elleni bűncselekmények kis odafigyeléssel, esetleg némi anyagi ráfordítással a tulajdonos részéről legtöbbször megelőzhetőek.








hirdet�s