A rendőrség is vizsgálódik a gödöllői háztartási baleset ügyében

Budapest, 2012. május 19., szombat (MTI) – A rendőrség közigazgatási eljárást indított a gödöllői háztartási baleset ügyében, amelyben szombat délután két kisgyerek megsérült – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Kovács Viktória elmondta: eddigi adataik szerint az anya a levestésztát főzte, amikor véletlenül leverte az edényt. A forró víz az egyéves és a hároméves lányára, továbbá az anya lábára ömlött, és információik szerint a gyerekek másodfokú égési sérülést szenvedtek. A rendőrség azt vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény – tette hozzá a sajtóügyeletes.

Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese azt mondta, mindkét gyermeket a fővárosi Bethesda gyermekkórházba szállították.

– MTI –








hirdet�s