A rendőrkapitány a biztosításról

Akt.:
dr. Bogyay Ferenc
dr. Bogyay Ferenc - © Fotó: Bujdos Tibor
A Diósgyőri VTK – Ceglédi VSE NB II-es bajnoki meccsel összefüggésben a rendőrségnek is lesz feladata.

Ezzel kapcsolatosan dr. Bogyay Ferencet, Miskolc rendőrkapitányát kérdeztük, aki bár jelen volt a szerdai bejáráson. 

– A stadionon belül a sportesemény szervezője, illetve annak rendezői gárdája látja el a biztosítást, a rendőrség részéről csupán a dokumentáló csoport tagjai lesznek jelen a mérkőzésen, akiknek többek között az is a munkájuk közé tartozik, hogy ha esetleg szükség van rá, akkor utasítást adjanak arra vonatkozóan, hogy a stadionon belül is feladatot lássanak el az állomány tagjai – mondta dr. Bogyay Ferenc.

– Mivel ez egy ünnepi mérkőzés lesz, reményeink szerint a stadionon belüli biztosításban nem kell részt vennünk. Az eseménnyel kapcsolatban tartott bejáráson az volt a kérésem a szervezők felé, hogy tájékoztassák a közönséget arról, hogy a mérkőzés végét jelző sípszó után senki ne ugráljon be a kerítésen át a játéktérre, ugyanis aki ezt teszi az szabálysértést követ el. Mindenki várja meg, amíg kinyitják a pályát a lelátótól elválasztó kapukat, mert hivatalosan ekkor ér véget a sportrendezvény.

A gyaloglásról is 

Ami pedig a stadionból való távozást illeti, erről a rendőrkapitány a következőket mondta:

– Az Újgyőri főtérig az útvonal lezárásához szükséges engedélyeket a klub beszerezte, mi elsősorban a forgalom irányításért felelünk ezen a szakaszon, illetve rendőri felvezetést adunk a DVTK játékosait szállító autóbusznak. Bízom benne, hogy az ünneplő drukkerek igénybe veszik majd az Újgyőri főtéren rájuk váró buszokat, és ezzel utaznak a Városház térre, ahol a közterület biztosítása már a rendőrség feladata. Nem tudom, hogy van-e olyan, aki gyalog tervezi megtenni a két ünnepi helyszín közötti távolságot, de nekik két dologgal számolniuk kell: az egyik, hogy valószínűleg nem fognak időben odaérni a városházi köszöntőre, másrészt gyalogosan csak a járdán fognak tudni közlekedni az Újgyőri főtér és a Városház tér között, lévén erre az útvonalra nincs a lezáráshoz szükséges engedély kikérve, így a rendőrségnek ezen a szakaszon biztosítani kell a közúti járműforgalom zavartalanságát.”

ÉM-BCS

 








hirdet�s