A régészet szigorú keretei

Nyíregyháza – A Kelet-Magyarország lapjain lelkes cikk jelent meg a közelmúltban. Hírül adta, hogy gyarapodott az ibrányi helytörténeti gyűjtemény. Nem is akármivel. Egy Nyírbogdányból származó régészeti lelettel.

Lelkes kis csapat keresgélte a széttört több ezer éves edény összeillő cserepeit, és ragasztgatta össze. Örüljünk együtt a „leleménynek”! A nyíregyházi múzeum régészei egyáltalán nem lelkesedtek a hírért.

A Magyarország területén előkerülő régészeti leletek sorsát 1997 óta a kulturális örökség védelméről szóló törvény szabályozza, amit 2004-ben módosítottak – kezdte a Kelet-magyarország tájékoztatását Kurucz Katalin régész, a Jósa András múzeum igazgató helyettese.

Ennek alapján ma minden, a földben ( víz alatt, barlangban ) talált régészeti lelet tulajdonosa az állam. Megszabott az is, hogy mely intézményeknek van feltárási joga, és szigorú szabályok alapján dönti el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt működő Ásatási Bizottság, hogy személy szerint ki kutathat ezeknek az intézményeknek a képviseletében egy-egy régészeti lelőhelyen.A vita nem arról folyik, hogy ezt a szigorúan ellenőrzött kutatási szisztémát változtassuk-e meg, hiszen épp ez a biztosítéka annak, hogy a munka tudományos keretek között folyik. A vita a tulajdonlás kérdését illeti.

Miért is fontos az ellenőrzés a terepmunka során? A hozzá nem értő szem elől rejtve maradnak azok a finom részletek, amelyek arra utalhatnak, hogy mely korban és milyen körülmények között került a földbe egy-egy lelet. Nem tudja értelmezni e jelenségeket, nem ismeri annak technikáit, hogy hogyan lehet ezeket írásban és képen rögzíteni, értelmezni, majd később a közönség számára bemutatni.

Aki egy lelőhelybe beleás, annak számolnia kell azzal, hogy a tudomány számára minden olyan adat örökre elvész, amelyet nem figyelt meg és nem megfelelően rögzített. Aki a leletet feltárja, tudja-e, hogy mi mindenre kellene odafigyelnie? A régészeti ásatás folyamán a megfigyelés egyszeri és megismételhetetlen, hiszen a leletek feltárása egyúttal a lelőkörülmények megsemmisítését is jelenti. A régészeti lelőhelyek feltárása nagy felkészültséget igényel, nem helyes ennek hiányában ahhoz hozzányúlni. A szakemberek ezt egyetemi oktatás keretében sajátítják el. Ezért született a szigorú törvény, mely a régészeti kutatás mikéntjét szabályozza. Helyesen!

Hogy a régészek között mégis vita van, az a kérdés másik felét érinti. Helyes-e, ha valamennyi lelet alapító okirattal rendelkező közgyűjteménybe kerül? Ez a kérdés túlmutat a múzeumok keretein. Fontos-e manapság a sokat emlegetett identitás szempontjából, hogy az emberek múltjukon keresztül kötődjenek a tájhoz, a településhez, ahol laknak? Mert ennek fontos építőköve lehetne egy-egy település helytörténeti gyűjteménye, amelyben nem csupán néprajzi és helytörténeti vonatkozású tárgyak lehetnének, hanem régészeti leletek is. A törvény ezt ma nem teszi lehetővé, pedig a régészek munkáját is megkönnyítené.

Jó kapcsolat az amatőrökkel

A helybeli lelkes amatőrökkel kialakított jó munkakapcsolat teszi lehetővé olyan lelőhelyek megismerését, amelyre másként aligha kerülne sor. Jó példa erre Ibrány, ahol Gosztonyi Tibor munkája révén ma 60 helyről ismerünk régészeti anyagot. Ezen a ponton tehát találkozik a régész és a múzeum, valamint a helytörténeti kutató érdeke. Olyannyira, hogy a nyíregyházi múzeum számos olyan vidéken élő emberrel tartja a kapcsolatot, akik figyelnek a szűkebb hazájukban folyó földmunkákra és nélkülük sok-sok lelőhely veszne szem elől örökre.

Jó volna, ha a törvényalkotók egyszer ezt figyelembe vennék! Megoldható lenne, hogy az illetékes megyei múzeumok nyilvántartásba vennék a helytörténeti gyűjteményeket, így segíthetnék az ottani gyűjtő(k) munkáját a kormeghatározással. Ugyanakkor a bekerülő anyagok szakszerű bemutatása is megvalósítható lesz.

A helyi támogatók révén új lelőhelyeket ismerhet meg a tudomány!

Hívjuk a szakembereket!

A nyíregyházi Jósa András Múzeum régészei tisztelettel felhívják a megye lakosságának figyelmét a törvények betartására és kérik, hogy akinek régészeti lelet tudomására jut, értesítse róla az intézményt (42/315-722 telefonon, vagy jam@jam.nyirbone.hu e-mail címen, vagy 4401 Nyíregyháza Pf. 57. postai címen). A bejelentést a múzeum lehetőségeihez mérten igyekszik honorálni.

Ugyanakkor szakembereink érdeke, hogy a lelőhelyekről és leletekről értesüljenek. A legnagyobb aggály az szokott lenni, hogy a régészek bevonása csak további komplikációt von maga után, telik az amúgy drága idő és a beruházás késedelmet szenved.

A megyében eddig jónéhány nagy beruházás valósult meg úgy, hogy az építkezés mellett a régészek is dolgoztak, gondoljunk csak a legnagyobbra , a nyíregyházi ipari park esetére, de a jelenleg folyó tiszalöki büóntetésvégrehajtási intézet építését is megelőzte régészeti feltárás. Az autópálya pedig a legjobb bizonyíték, hiszen annak területéről 2005 novemberében levonultunk.

A nyíregyházi múzeum régészei igyekeznek a tőlük telhető módon minden elvárásnak megfelelni, cserébe ezért csak azt kérik, hogy mindenki igyekezzen a törvényt tiszteletben tartani.

– Sipos Béla –








hirdet�s