A rajzfilmek hatása a gyerekek fejlődésére

Akt.:
A rajzfilmek hatása a gyerekek fejlődésére
Ha a gyermekkorunkra gondolunk, akkor mindenképpen eszünkbe jutnak a mesék is. Az 1920-as évek elején már elindult a rajzolt mesék útja. A Warner Bors. Entertainment és a Walt Disney majdnem egy időben élték fénykorukat.

A Warner Bros. készítette el a világon az első párbeszédes hangosfilmet. Nagyjából 30 évvel ezelőtt indult el az animációs rajzfilmek népszerűsége, amelyeket már-már felváltottak a modern technikák. A rajzfilm olyan rajzolt képekből áll össze, amelyekhez hangot és mozgást illesztenek össze. Régebben a hátteret is gondosan rajzolták meg, és a mozdulatokra, az arckifejezésekre is sokkal igényesebben fordítottak figyelmet. Így olyan sikeres rajzfilmek készültek, hogy a zenét konkrétan az adott rajzfilm ihlette meg, és nem fordítva, ahogyan manapság zajlik. A leghíresebb rajzfilm készítő ember a Walt Disney nevet viseli magán. Az első igazi alkotása, a Mickey Mouse világhírű lett, mi is találkozhatunk vele mai napig a televízióban, noha már egy felújított verzióban. Összességében a legjobb mesék ettől a kettő cégtől származnak. A Bambi, a Pinokkió, a Bébi bolondos dallamok és még sorolhatnánk. Idővel a bábjátékból készült mesék és a gyurmafigurákból készült mesék is egy nagyon kedvelt, háromdimenziós látvány lehetőségét nyújtották. Kisfiúknak és kislányoknak egyaránt készültek mesék, a hercegnős történetek mindenki emlékezetébe beleivódtak, a hősökről szóló történetek pedig ma is nagyon népszerűek. Ma már az animációs film is egy olyan korszakát éli, amelyben a szereplők nagyon valóságosan néznek ki. A szuperhősökről szóló mesék és filmek egyaránt nagyon híresek a mostani évtizedben, főként a Marvel és a DC készít ilyen stílusban meséket. Mit tanítanak a mesék a fiataloknak? Csakis pozitív élményekkel gazdagítja őket, minden mesének van egy tanulsága. Ez egy olyan erkölcsi bölcsesség, amelyet a kisgyermek elsajátíthat magának, így pedig hozzájárul a személyisége kialakításához. Már a mesékben azt tanulják a gyerekek, hogy mindig a jó győz, mindig a jó lesz boldog, emellett az is beleivódik a tudatukba, hogy egy átlagos emberből is lehet világot megmentő hős. Ez mind-mind jó irányba viszi a jellemet, önbizalommal tölt el. Mikor még egészen picik, akkor a meseolvasás tűnhet a legáltalánosabb módszernek. Szakértők azonban azt javasolják, hogy igyekezzenek a szülők fejből kitalálni meséket, és azt fejből elmondani nekik, ne mesekönyvből olvassanak fel. Így a kisgyermek kreativitása hatékonyan fejlődik, a képzelőereje növekszik, amely később számos előnyhöz fogja juttatni. Lefekvés előtt a kisgyermekek módosult tudatállapotba kerülnek, ilyenkor nagyon jó hatást fejt ki az álmodozás. Szó ami szó, az anyukák is nagyon elfoglaltak, esetleg munkába járnak a háztartás vezetése mellett, így kevés ideje marad arra, hogy késő este a kicsinek mesélgessen órák hosszat. Nagyon rossz ötlet ilyenkor a kicsi televízió elé ültetése, hogy ott nézzen mesét. Ugyanis a televízió káros hatással van a szemekre, a gondolkodásra, az elalvást is nehezíti a vibráló fények miatt. Ilyenkor ugyanis az elalvásért felelős hormon napfénynek érzékeli a fényt, később fog működésbe lépni. Így forgolódás, nyűgösség lesz jellemző a gyermekre. A fejlődő technológia és a rohanó világ azonban a média aranykorát eredményezte. Vácon található a magyar sikerrajzfilm, a Pom-Pom és a nagy Ho-ho horgász című mese rajzolója, Sajdik Ferenc munkássága képekben. Váci állásokért tekintse meg az alábbi linket: VacAllas.hu . Ha filmiparban szeretne elhelyezkedni, akkor bátran ajánlom a hangmérnöki állást.

– PR cikk –

Címkék: