„A protokoll az életem” – előadás az illemről

Nyíregyháza – A Nyír-diák napok keretében meghívott vendégként Görög Ibolya, nemzetközi protokollszakértő tartott előadást Európaiság – Hitelesség – Protokoll címmel.

A rendezvénynek a nyíregyháziHotel Korona díszterme adott otthont csütörtök délelőtt 11 órától.

Az elõadóról

Görög Ibolya nemzetközi protokollszakértõ.
Két diplomája van: az egyiket Budapesten, a Külkereskedelmi
Fõiskolán szerezte, a másikat Moszkvában az
Információs Rendszerszervezési Intézetben.
A Magyar Közigazgatási Intézet akkreditált elõadója.
1987 – 1999 között a Miniszterelnöki Hivatal protokollosa,
majd protokollfõnöke volt, azóta – immár
nyolc éve – felnõttképzéssel foglalkozik.

Az előadás főként középiskolás tanulóknak szólt, így a protokollszakértő leginkább rájuk vonatkoztatva emelt ki fontosabb szabályokat a protokoll világából. Kiemelten szólt a hitelességről, és felhívta a figyelmet arra: milyen fontos, hogy a tanult ember szerepében tűnjünk fel a sorsdöntő helyzetekben (állásinterjú, érettségi), és a hétköznapokban is.

Ehhez fűzött érdekes, hasznos tanácsokat (például azt, hogyan érjük el reggel, hogy jó napunk legyen), valamint az Európai Unióban betartandó protokoll-szabályokról adott képet.

– Vékony Katalin –








hirdet�s