A pozsonyi várban látható a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye

Március 10-én gyulladt ki a krasznahorkai vár
Március 10-én gyulladt ki a krasznahorkai vár
Pozsony, 2012. május 17., csütörtök (MTI) – A pozsonyi várban állítják ki a tűzkárt szenvedett krasznahorkai vár múzeumi tárlatának egy részét. Az időszaki kiállítást szombaton délelőtt nyitják meg.

A tárlaton – amelyet Marek Madaric kulturális miniszter nyit meg – a krasznahorkai vár csaknem ötezer darabot számláló gyűjteményének egy részén kívül fotókiállítás is látható lesz – tájékoztatta a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) csütörtökön az MTI pozsonyi irodáját.

“A krasznahorkai várban elhelyezett kiállítási tárgyak közül a tűz során a legtöbb a gótikus várban, a reneszánsz stílusú melléképületben, valamint a kínzókamrában sérült, illetve semmisült meg” – közölte Sturmankin Artúr, a Szlovák Nemzeti Múzeum kommunikációs részlegének munkatársa az MTI-vel. Hozzátette: a most nyíló pozsonyi kiállítás látogatói a megmentett műtárgyak egy részét és a tűz során kárt szenvedett kiállítási tárgyakat is megtekinthetik.

A Szlovák Történeti Múzeum és a Betléri Vármúzeum gondozásában létrejött kiállításon egy – az égő várat, valamint az oltási és mentési munkálatok folyamatát feltérképező – nagyformátumú fotókból készített tárlat is megtekinthető lesz.
A nemzeti örökség részét képező 13. századi várban március 10-én két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége okozott tüzet. A tűz következtében a vár teljes tetőszerkezete leégett, megsérült a várfal egy része és számos műkincs elpusztult. Bár a műtárgyak 90 százalékát sikerült megmenteni, a kár így is 8 millió euróra tehető. Ebből 7 millió euróra becsülik az épületben és egymillióra az ingóságokban keletkezett kárt.

A vár felújítására több gyűjtés indult, ezek bevétele és a biztosító térítése alighanem fedezni fogja a keletkezett kárt. A kulturális tárca korábbi nyilatkozata szerint a vár egy része vélhetően már ősszel látogatható lehet.

– MTI, Starovic Tibor –