A piac

Szalóczi Katalin
Szalóczi Katalin
A piac számomra évtizedeken át maga volt az állandóság. Ugyanott vettem asszonyként a hordóskáposztát, mint kislánykoromban az édesanyámmal. Ugyanott találtam meg a gomolyát, ugyanott a gombát, a száraztésztát… Szalóczi Katalin jegyzete.

Voltak persze újabb elemek, például a cigit-cigit kínálók, a virágárus fabódék, vagy utóbb a funkció nélkül maradt „kínai nagy fal”. Magán az épületen nem sok változás esett, az időnkénti átpingálásokon túl, s körötte is csak annyi: a stabil macskaköveket lassanként felváltotta girbegurba aszfalt. Aztán elkezdődött az építkezés. Úgy éreztem, megint elvettek tőlem valamit…

A múlt héten véget ért az ideiglenes állapot, megnyitotta üvegkapuit az új, a megújult piac. A szombati első „bejárásomon” nem győztem ismerkedni az újjal. Majdcsak úgy, mint az a töpörödött nénike, aki szinte az életét élte le a Búza térin. Csak állt, állt a csarnok közepén, mintha egyenesen Amerikába csöppent volna.

Szó mi szó, magam is szinte eltévedtem, mire megleltem az ismerős kecsketejárust. Közben konstatálnom kellett, hogy a savanyúkáposztát, ha ugyan, már csak mástól szerezhetem be, s nem leltem a család kedvenc zöldségárusát sem.

Viszont igaz: szívesen elbóklásztam az új környezetben. Néztem az embereket, és örült a szívem, mert jócskán láttam gyermekeket is. Ők legalább olyan fesztelenek voltak, mint a plázákban. Nekik már ez lesz a piac. A Búza téri.

 - Szalóczi Katalin –








hirdet�s