A Phoenix a Tehetséges, a MEAFC a Bácska ellen

A Phoenix a Tehetséges, a MEAFC a Bácska ellen
Miskolc, Tiszaújváros – A két megyebeli csapat a héten folytatja a rájátszást a férfi kosárlabda NB I/B-ben.

A férfi kosárlabda NB I/B-ben a múlt hét végén lezárult a rájátszás első köre, és eldőlt, hogy a 9–16. helyért folyó csatákban a két megyei csapat, a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK és Miskolci EAFC közül ki melyik irányban folytatja.

Mivel az újvárosiak sikerrel vették az oda-visszavágós párharcot a Bajai Bácska ellen (a dél-borsodi visszavágón, a rendes játék­időt követő hosszabbításban kerekedtek felül), így ők a 9–12. helyért játszhatnak az újabb fordulóban, a Miskolci EAFC pedig, mivel kétszer is kikapott a Tehetséges Fiatalok-Budapest gárdájáról, így ők a 13–16. helyért küzdhetnek. A két borsodi csapat tulajdonképpen ellenfelet cserél, mert azonos ágon voltak, vagyis a Phoenix a Tehetségesek ellen csatázik, a MEAFC pedig a bajaiak ellen. A párharcok a jövő héten kezdődnek, a tiszaújvárosi együttes idegenben kezd, a miskolci pedig hazai környezetben. A csapatok végső helyezései a rájátszás utolsó körében dőlnek el, ekkor a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC vagy a Metal-Work Bonyhádi KSE ellen meccsel, a Miskolci EAFC-ra pedig vagy a Vásárhelyi Kosársuli vagy a Budapesti Honvéd SE vár.

ÉM-BCS


A rájátszás folytatása

II. forduló (kuparendszerben: május 7., 14.)

A 9–12. helyért

E: Tehetséges Fiatalok-Budapest – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK

F: Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – Metal-Work Bonyhádi KSE

A 13–16. helyért

G: Bajai Bácska FKE – Miskolci EAFC

H: Vásárhelyi Kosársuli – Budapesti Honvéd SE

III. forduló (kuparendszerben: május 21., 28.)

9. helyért: E győztese – F győztese

11. helyért: E vesztese – F vesztese

13. helyért: G győztese – H győztese

15. helyért: G vesztese – H vesztese




Sporthírek






hirdetés