A perbeszédekhez érkezett a „Tatár Iván ügy”

Akt.:
A perbeszédekhez érkezett a „Tatár Iván ügy”
A perbeszédekhez érkezett a „Tatár Iván ügy”
Miskolc – Három év után befejezéséhez közeledik a Tatár Iván brutális megverése miatti ügy.

Szerda délelőtt a Miskolci Törvényszéken a perbeszédekkel folytatódik az R. D. és társai ellen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügy tárgyalása. Ez azt is jelenti, hogy hamarosan ítélethirdetés is várható.

Tatar-Ivan-18-aj-600x400

Mint portálunkon több alkalommal is foglalkoztunk vele, 2012 márciusában olyan brutalitással vertek össze egy miskolci férfit (Tatár Iván gitárművészt – a szerk.) az avasi temetőben, hogy a kórházban hetekig mélyaltatásban kellett tartani, de az agyában keletkezett vérömleny felszívódása után sem tért magához hosszú időn át. Sérülései maradandóak.

Helyszíni tárgyalás is volt

Idén tavasszal helyszíni tárgyalást is tartott a dr. Dósa Ágnes vezette büntetőtanács annak a négy fiatalember részvételével, akik közül kettőt vádolnak az emberölési kísérlet elkövetésével, két társuk ellen pedig segítségnyújtás elmulasztásának vétsége a vád.

ÉM-SZB


tatar-iva-ugy


Helyszíni tárgyalás: mi történt a temetőben?

Miskolc – Helyszíni tárgyalást tartott a Miskolci Törvényszék dr. Dósa Ágnes vezette tanácsa annak a négy fiatalembernek ügyében, akik ellen Tatár Iván, a Miskolc-szerte ismert gitárművész három évvel ezelőtti megtámadásával kapcsolatban emelt vádat a főügyészség. tovább »

A lelkét akarták elvenni Tatár Ivántól?

Miskolc – Különös tartalmú vallomást tett az egyik tanú a gitárművész megtámadóinak tárgyalásán. tovább »

Ok nélkül verték félholtra a miskolci muzsikust

Miskolc – Elkezdődött hétfőn reggel a Miskolci Törvényszék dr. Dósa Ágnes vezette tanácsa előtt annak a két fiatalembernek a büntetőpere, akiket azzal vádolt meg a főügyészség, hogy két évvel ezelőtt, egy tavaszi éjszakán különös kegyetlenséggel kíséreltek meg megölni egy férfit. tovább »

Emberölés kísérletével vádolják egy miskolci zenész támadóit

Miskolc, 2014. április 23., szerda (MTI) – Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség két férfi ellen, akik az eszméletvesztésig vertek és acélbetétes bakanccsal rugdostak egy miskolci zenészt még 2012-ben az Avasalján – közölte a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel. tovább »

Félholtra verték. Mi lett vele?

Hejőbába – Mi van Tatár Ivánnal? A férfival, akit tavaly az avasi temetőnél vertek félholtra? Arról értesültünk: pár hete átkerült a Hejőbábai Pszichiátriai Otthonba. Meglátogattuk… tovább »