A patikaszerek forgalma tavaly csak 6 százalékkal emelkedett – Világgazdaság

Tavaly 577 milliárd forintért adtak el gyógyszereket Magyarországon, ez csak hat százalékos – azaz 31 milliárdos – emelkedést jelent 2005-höz képest – derül ki a GKI Egészségkutató Intézet adataiból. A tavalyit megelőző évben ugyanis még ötödével nőtt a gyógyszereladás. A megvásárolt orvosságok túlnyomó része – 480 milliárdnyi – egyébként támogatott készítmény volt.

Skultéty László egészségügyi szakközgazdász a lapnak elmondta, hogy idénre 640 milliárdos forgalom várható a gyógyszereladásból, ennek többsége valószínűleg támogatott orvosság lesz. 10-30 milliárdnyi visszaesést okozhat azonban hogy az orvosoknak majd a legolcsóbb készítményeket kell felírniuk.

Mint az összeállításból kiderül, 1998-ban még 28 milliárd forintot költöttek az emberek nem támogatott gyógyszerekre, 2007-re azonban ez az összeg már a 106 milliárd forintot is elérheti. A támogatott készítményekből 9 évvel ezelett még 163 milliárdnyi fogyott, idénre pedig 510 milliárdot várnak.








hirdet�s