A parlament előtt a trianoni emléknapról szóló javaslat

Megkezdte az Országgyűlés pénteken délelőtt annak a törvényjavaslatnak az általános vitáját, amelyik a trianoni döntés évfordulóját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítaná.

A javaslatot Semjén Zsolt mellett jegyző Kövér László azt mondta, hogy a javaslat nem elegendő a trianoni trauma feloldására, de megkisérli megtenni az első lépést abba az irányba. Hangsúlyozta, hogy a békediktátum 90. évfordulója lehetőséget is jelent: egy emberöltőnyi korszak lezárásával új korszak kezdődhet minden magyar számára.


Kövér László beszélt arról is, hogy a törvényjavaslat elfogadása azt üzeni, hogy Magyarországnak az Európai Unió tagállamaként le kell zárni a nemzetdarabolás el nem fogadását. A történelmi Magyaroszág nem támasztható fel, de a fideszes poltikus szerint a kultúrában, a nyelvben ott él minden magyarban.

A javaslatot szerdán nyújtotta be a parlamentnek Kövér László fideszes képviselő és Semjén Zsolt a KDNP elnöke. A törvény a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájának nevezi az 1920 június 4-én aláírt békediktátumot.
– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s