A paraszti életmódról Edelényben

Edelény – Művelődéstörténeti–társadalomtörténeti örökségünk egyik alappillére a paraszti kultúra. A hagyományos paraszti élet egyik aspektusa a népi építészet és lakberendezés.

Ennek megóvására született meg a 20. század közepén a mára már sok évtizedes múltra visszatekintő, fokozatosan kialakuló Magyarországi Tájház Hálózat. Életre hívásának célja az épületek eredeti helyükön való megtartása a teljes környezetükkel, az egykor bennük zajló élet minden kellékével együtt. A tájházak enteriőrjei betekintést nyújtanak egy adott település vagy tájegység tárgyi, illetve építőművészetébe. A sokszínű magyar vidék egy szeletét ragadta ki Habodás Pál, az edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely igazgatója, helytörténész – adta hírül a kolorline.hu. Az előadó a Bódva völgyében található mintegy tizenhárom tájházzal, falumúzeummal ismertette meg az érdeklődőket, komplex képet adva a térségre jellemző építészeti hagyományokról, a paraszti életmódról, a tájházak mai állapotáról és az ott fellelhető kiállításokról.

ÉM








hirdet�s