A parasznyai Csicsergők segítséget kérnek

A parasznyai Csicsergők segítséget kérnek
Parasznya – A óvoda pluszt szeretne adni a gyerekeknek, ez azonban nem megy egyedül.

Az utolsó dombról lejőve csodás látvány tárul elénk: a Pitypalatty-völgyet övező dombok, az alatta elterülő kertek, a zöldben pompázó mező. Elsőként a Radostyán tábla tűnik fel, majd nem sokkal utána – a két település összeér – Parasznyát hirdeti a felirat. Megérkeztünk. A falu csendes, néhány kerékpárossal találkozunk, akik útbaigazítanak, hogy merre is találjuk az óvodát. A mellékutca végén, a mező szélén áll a Csicsergő Óvoda. Az udvar most csendes, a gyerekek bent játszanak. Az udvari játékok hiányosak, rájuk férne a felújítás vagy éppen a csere. De az épület modern, nemrég újították fel. A csoportszobák szépek, sok-sok játékkal, igaz, azért lenne még szükség néhány eszközre, olyanokra, amelyek az ovisok fejlesztését szolgálnák.

Boldogság lenne, ha tárgyi eszközöket tudnánk venni. Kovács Katalin

ovoda-11-aj

Hátrányos helyzetűek

Ezért is írt nekünk levelet az intézmény egyik dolgozója: „… a gyermekek nagy része sajnos hátrányos helyzetű és támogatót keresünk, akik segítenének megkönnyíteni a mindennapi munkánkat.” Hogy pontosan mire lenne szükségük, arról már Kovács Katalin, az intézmény vezetője beszélt, amikor meglátogattuk Parasznyán.

– A gyerekeknek nagy boldogság lenne, ha különböző tárgyi eszközöket meg tudnánk venni. Sajnálatos módon a családok nem engedhetik meg maguknak ezeket, így, ha az óvodának lennének ilyen fejlesztőtárgyai, megtaníthatnánk nekik azok használatát, hogy ne maradjanak le a kortársaiktól – mondta Kovács Katalin.

A gyerekek szép környezetben élnek, és ha lenne az óvodának számítógépe, akkor még inkább megtaníthatnák nekik, hogyan óvják a környezetüket. „Az apró kis részleteket is meg tudnánk nekik mutatni” – véli az intézményvezető. Szeretnénk egy új fényképezőgépet is, a régi több mint 15 éves. Anyák napján készítettünk képeket, de sajnos nem sikerült jól, már nem az igazi a fényképező – panaszolta Katalin.

ovoda-04-aj

Egy kirándulás is segítene

Az intézményvezető úgy véli, ha támogatnák az óvodát, a hátrányos helyzetű gyerekek is éreznék, fontosak mások számára. Nem beszélve arról, jót tenne, ha a kicsik már az óvodában megismerkedhetnének a modern eszközökkel, hiszen így az iskolai életbe is könnyebben beilleszkedhetnének.

– Már egy kirándulás is segítség lenne, hogy kiszakadjanak a megszokott környezetükből, többet lássanak a világból. De az óvoda udvarára is ráférne a felújítás, elsősorban persze a játszótérre, ahova egy gumitéglát szeretnénk, hogy biztonságos legyen a játék – sorolta Katalin.

– N. Szántó Rita –