A Nyugatinál rombolják, ami a Citadellán épül – Népszabadság

Egyre jobban zavarják az éjjelente feltűnő motorosok a fővárosi Nyugati téren élőket. Hagosan bőgetik járgányaikat, nem lehet tőlük pihenni, lassan már minden nap megjelennek – írja a Népszabadság. A Budapesti Rendőr-főkaptiányság szűkszavú közleménye szerint akár 6 ezer forintos bírsággal is sújthatják a motorosokat, ha zavarják a forgalmat, az viszont nem derült ki, hogy fizetett-e valaha is egy-egy motoros mások álmatlan éjszakáiért.

A lapnak nyilatkozó motorosok közül sokan elhatárolódtak ettől a csoporttól, mint mondják: csak villognak egymás előtt a drága bőrruhájukban és a nagyteljesítményű gépeikkel.

A Citadellán tartják évek óta Budapest legnagyobb legális motoros találkozóját. Vecsey Ádám szervező a Népszabadságnak azt mondta: amit 15 éve a Gellért hegyen hónapról hónapra építgetnek, vagyis a kulturált motorozás elfogadottságát, azt a Nyugati téren minden este lerombolják.








hirdetés




hirdet�s