Sport

2012.07.17. 08:58

Nagy László Barcelonában marad, a Veszprém még tárgyalna

Budapest/Barcelona, 2012. július 17., kedd (MTI) - Nagy László a következő szezonban is a FC Barcelona kézilabdacsapatában játszik majd.

Budapest/Barcelona, 2012. július 17., kedd (MTI) - Nagy László a következő szezonban is a FC Barcelona kézilabdacsapatában játszik majd.

A katalán klub kedden hivatalos honlapján arról számolt be, hogy nem sikerült megegyeznie az MKB Veszprémmel a magyar válogatott átlövő kivásárlásáról, így a játékos kitölti az idény végéig szóló szerződését.

A Barcelona szerint Nagy a 2013/14-es idényre már megállapodott a Veszprémmel.

"A magyar csapat ajánlata nincs összhangban annak a játékosnak az értékével, aki a világ legjobb jobbátlövője, és nem éri el a Nagy szerződésében rögzített 3 millió eurós kivásárlási árat" - áll a katalán klub közleményében.

A Veszprém honlapján ugyanakkor az olvasható, hogy a magyar klub vezetői továbbra sem tettek le arról, hogy Nagy már a most kezdődő szezonban is a magyar csapatot erősítse.

"Az eddigi megbeszélések szerint ezt az ügyet a két klub ráér az olimpia végéig lerendezni. A mai naptól a Barcelona részéről a tárgyaláson részt vevő vezetők szabadságra mentek, így terveink szerint augusztus elején folytatjuk az egyeztetéseket" - olvasható többek között a veszprémiek közleményében.

Enric Masip, a katalán klub technikai igazgatója május 2-án jelentette be, hogy az átlövő elszerződik, és a magyar klubnál folytatja pályafutását.

A játékos az MTI érdeklődésére elmondta: most semmi sem érdekli, csak az olimpiai felkészülés, és az ügyével a két érintett klub foglalkozik.

A 31 esztendős, szegedi nevelésű Nagy 2000 óta játszik a Barcelonában, a magyar válogatottba három év kihagyás után júniusban tért vissza, az együttessel a norvégok elleni párharcban kiharcolta a 2013-as világbajnoki részvételt, és ott lesz a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián is.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!