Sport

2013.10.13. 21:50

Ennyi hiba nem fér bele

Kazincbarcika - Több mint két órás, maratoni csatát vívott egymással a férfi röplabda NB I-ben a Vegyész és a Szolnok.

Kazincbarcika - Több mint két órás, maratoni csatát vívott egymással a férfi röplabda NB I-ben a Vegyész és a Szolnok.Csizmadiát és Kovácsot üttette meg a Vegyész a találkozó első néhány percében, de folyamatos és tudatos röplabda ekkor még nem alakult ki. Jobbára egymás hibáitól szereztek pontokat a felek, ezért jelentősebb különbség egyik oldalon sem alakult ki. 12-14 után feljavult a hazaiak sáncmunkája, így sikerült fordítani, ám a második technikai időnél mégis a Szolnok állt jobban. A szett utolsó része is a vendégekről szólt, akik a Vegyész valamennyi megingását kihasználták: Kovács az oldalvonal mellé ütött, Bodonyi ászt nyitott, majd jöttek a vendégblokkok, ezért távol került az első szett megnyerése. Dudás András kétszer is időt kért, ám 22-24-nél Orosz a hálóba nyúlt, ezzel pedig elúszott az első játszma.

A Szolnok pedig lendületbe jött: sokkal erőteljesebben és ötletesebben játszottak, ezért a Vegyésznek ismét kapaszkodnia kellett. Rása és Varga azonban pontosan nyitott és ütött, ez pedig alaposan megnehezítette a borsodiak dolgát. Ráadásul a hibaszázalék is magas szinten maradt, ami egyre nehezebb helyzetbe sodorta Csizmadiáékat. A hazai drukkerek arra vártak, hogy végre megváltozik valami a mérkőzés menetében, ám 13-16-nál Dudás Andrásnak bőven akadt mondanivalója. Elképzelhető, hogy a pontosabb sáncmunkára hívta föl a játékosok figyelmét, amit sikerült megvalósítani, így 19-19-nél ismét együtt voltak a felek. Ezután viszont ismét a Szolnok tudott újítani, és minimális különbséggel behúzták a második játszmát is.

Visszajött a Vegyész

Az összecsapás harmadik felvonásában viszont már égett a tűz a Barcikában. A hazai játékosok jó megoldásokat választottak, és mindezt kellő lendülettel tették, így 11-4-re megléptek az ellenfelüktől. Ez az előny alapjaiban meghatározta a folytatást. Zárkóztak ugyan a vendégek, de a Vegyész tisztes távolban tartotta a riválisát, és végül négy ponttal hamarabb érték el a szükséges huszonöt egységet. A negyedik szettben sem változott a játék képe: a szolnokiak egyre inkább visszaestek, ezzel pedig egyenes arányban lettek magabiztosabbak Bokorék. 14-8-nál jött egy vendég időkérés, ami nem hozott lényegi változást a folytatásban. Egyre nőtt a különbség a két gárda között, így nem volt meglepő, hogy egy és háromnegyed óra játék után egyenlíteni tudott a Dudás-csapat.

A záró szettben mindkét csapat mozgósította a maradék energiáját a győzelem érdekében. Szoros volt a játszma és fordulatokban gazdag, de a vendégek 8-4-re el tudtak lépni, erre pedig a Vegyésznek már nem volt válasza. Két óra tíz perces küzdelem végén a szolnokiak örülhettek a KSK tornacsarnokában.

ÉM-ME


JEGYZŐKÖNYV

Férfi röplabda NB I., 5.forduló

Vegyész RC-Kazincbarcika - Szolnoki Főiskola RKSE

2-3 (-22,-23, 21, 18, -11)

Kazincbarcika, 100 néző. V.: Bodrogi, Csizmarik.


Vegyész RC: Balázs, Bokor, Orosz, Kovács Z., Dudás T., Csizmadia. Csere: Szántai (liberó)., Szabó M., Tóth M. Edző: Dudás András.

Szolnok: Balla, Kovács S., Szőllősi, RÁSA, Varga Z., BODONYI. Csere: Bene (liberó), Gönczi. Edző: Gulyás Ferenc.


Dudás András: - Két egyforma tudású csapat mérkőzésén két szett előnyt adtunk az ellenfélnek. Ilyen szinten ez nem fér bele. Visszajöttünk, de az utolsó játszmában ismét előjöttek azok a hibák, amelyek a találkozó első szakaszában.

Gulyás Ferenc: - Meglepő volt a Barcika gyenge játéka az első két játszmában. Ezt szerencsére kihasználtuk, utána viszont túlságosan megnyugodtunk. Annak viszont örülök, hogy a végén ismét összeszedtük magunkat, és végül értékes győzelmet arattunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!