A nincsből nem lehet többet költeni a gyógyászati segédeszközökre – állítja a szaktárca

Az év első öt hónapjában a tervezettnél sokkal több pénzt kellett gyógyászati segédeszközökre költenie az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP), pedig idén több pénzt szánt az egészségügyi kormányzat a gyógyászati segédeszközök támogatására mint az előző két évben. Medgyasszai Melinda szerint ha a mostani folyamat folytatódna az év végére 8 milliárd forint hiány keletkezne a gyógyászati segédeszköz kasszában, és ezt a jelen helyzetben az állam nem engedheti meg. Az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön ezzel indokolta meg a Független Hírügynökségnek azt a sajtóban is megjelent rendelettervezetet, amely szerint egyes segédeszközöknél csökkentenék, másoknál teljesen megszüntetnék a tb támogatást.

A szakállamtitkár elmondta: 2007-ben 36,6 milliárd forint volt gyógyászati segédeszközök támogatására, 2008-ban 41,87 milliárd idén pedig a tervek szerint 42,45 milliárd forintot szántak erre. Hiába van azonban idén több pénz erre a célra már most látszik, hogy kevés lesz, hiszen az első 5 hónapban 19,59 milliárd forint támogatást kellett kifizetni a kasszából. Példaként hozzátette: ha tartani tudták volna a tervet, havonta 3,5 milliárd forintot költhettek volna a gyógyászati segédeszközök támogatására ezzel szemben például májusban csaknem 4,3 milliárd forint volt az igény.

A szakállamtitkár egyelőre nem tudta megmondani, mi lehet az oka, hogy idén jóval több támogatott gyógyászati segédeszközt, különösen kötszert, használtak fel a betegek. A kérdésre annyit mondott csak, hogy az OEP vizsgálni fogja a kérdést.

Medgyasszai Melinda felhívta a figyelmet, hogy a gyógyszerkasszától vagy mástól kellene elvenni a túlköltekezéshez szükséges pénzt, ha nem változtatnának semmit a gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerén. A szigorításokat egyébként már augusztusban be kellene vezetni, hogy “megfogják” a túlköltést, de valószínűleg még így sem tudják tartani a tervet. Hozzátette: a Pénzügyminisztérium azt mondta, 2 milliárd forinttal túlléphetik a kasszát, de lehet, hogy még ez az engedmény is kevés lesz.

Csütörtökön jelent meg a Népszabadságban, hogy egy rendelettervezet szerint a kormány augusztustól csökkentené a gyógyászati segédeszközök állami támogatását. Eszerint több tucat terméket – kötszereket, néhány mozgássegítő, illetve az enyhe inkontinencia kezelésére szolgáló eszközt – törölnének a támogatási listáról.

Megszűnne a térítésmentesen kiváltható termékek köre, így a daganatos betegnek eddig biztosított eszközök árának minimálisan 2 százalékát, maximum 5 ezer forintot a betegeknek kellene állniuk. A sztómások, akik eddig ingyen jutottak zsákokhoz, bőrvédő kenőcsökhöz, most a 98 százalékos támogatási körbe kerülnek, viszont forintban ők veszítik a legtöbbet, mert ezzel havonta 20 ezer forint lehet a többletkiadásuk. A tervezet szerint a hallássérült gyerekek szüleinek is már 2 százalékot fizetnie kell az eddig ingyen járó készülékért, a felnőtteknek pedig már 30 százalékot. Az ortopéd cipőt viselőknek az eddigi 20 százalékos önrész helyett az ár felét kell állniuk.








hirdet�s