A nemzeti összetartozás napját ünnepelték Mezőcsáton

Az ünnepi koncerten
Az ünnepi koncerten - © Fotó: ÉM
Mezőcsát – A telt házas előadás után a közönség a mezőcsáti Trianoni emlékműhöz vonult

Chopin és a magyarok című zenetörténeti elő­adással, koncerttel valamint a trianoni emlékmű megkoszorúzásával emlékezett meg Mezőcsát városa a nemzeti összetartozás napjáról június 2-án, szombaton.

Közös koncert

A mezőcsáti Művészetek Házában „Chopin és a magyarok” címmel rendezték meg Juhász Tamás zongoraművész és Flach Antal művésztanár koncertjét, illetve zenetörténeti előadását a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A trianoni tragédia 98. évfordulója alkalmából rendezett eseményen közreműködtek a Miskolci Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tanárai és növendékei: Vámosi Viktória és Szabó Eszter (hegedű), Magyar Ágnes (brácsa), Miklós Andrea és Miklós Dóra (cselló), Flach Antal (nagybőgő), Ladányi Tamás (kürt). Verssel, prózával közreműködött Erőss Erika és Koczka Ferenc Csaba. A telt házas komolyzenei előadás után a közönség a mezőcsáti Trianoni emlékműhöz vonult, ahol a Himnuszt követően Koczka Ferenc Csaba Juhász Gyula versét szavalta el, majd Gazda István református lelkipásztor tartott megemlékező beszédet. Az emlékoszlop megkoszorúzását követően a Szózat eléneklésével zárult a program.

ÉM