A német kormány megkezdte a neonáci terrorista sejt áldozatainak kárpótlását

Berlin, 2012. január 30., hétfő (MTI) – A német kormány megkezdte a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) elnevezésű neonáci terrorista sejt áldozatainak, illetve az áldozatok hozzátartozóinak anyagi kárpótlását – közölte hétfőn Berlinben az igazságügyi minisztérium szóvivője.

A szóvivő elmondta: az NSU terrorcselekményei miatt kárt szenvedett emberek közül nagyon sokan fordultak a kormányhoz. Az ügyben az igazságügyi minisztérium jár el, a tárca megkezdte a kifizetéseket a szélsőjobboldali bűncselekmények áldozatai számára elkülönített 1 millió eurós alapból. A kérelmezőknek egyelőre 5 és 10 ezer euró közötti egyszeri támogatást utalnak át, amelyet további összegek követhetnek.

A szóvivő hozzátette: a klasszikus értelemben vett kártalanítás még hátra van, egyelőre arra koncentrálnak, hogy minél hamarabb segítsenek a rászorulóknak. Az ügyintézés gyors és mentes a túlzott bürokráciától, az igénylőknek nem kell részletes anyagot beadni a minisztériumhoz arról, hogy milyen károkat szenvedtek.

A háromfős NSU tavaly novemberben lepleződött le, azt követően, hogy az egyik tag feladta magát, a másik kettő pedig öngyilkosságot követett el. A neonáci terroristák a hatóságok feltételezése szerint 2001 és 2007 között meggyilkoltak bevándorló – török, illetve görög – családból származó kisvállalkozókat, összesen kilenc embert, valamint egy rendőrt.

A hatóságok szerint az NSU számlájára írható két robbantásos merénylet is, amelyekben összesen 23 ember sérült meg, továbbá egy sor bankrablás.

Egy hétfői lapjelentés szerint az ország keleti részén – a volt NDK-ban – fekvő Türingia tartományban létrejött neonáci terrorista sejt tagjai egy időben azt tervezték, hogy elmenekülnek az országból és Dél-Afrikában telepednek le. A terv Beate Zschäpe, az NSU egyetlen életben maradt tagja ellenállásán bukott meg. Zschäpe nem kívánta elhagyni hazáját, így aztán a másik két terrorista – két férfi – is maradt inkább Németországban a Die Welt beszámolója szerint.

A lap azt írta, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint a neonáci terroristák egyetlen alkalommal sem tartózkodtak hosszabb ideig külföldön az NSU 1998-ban kezdődött története során. Korábban voltak olyan feltételezések, hogy időről időre elvonultak külföldre, így voltak például Magyarországon is – írta a Die Welt.

– MTI –








hirdetés










hirdet�s