A német kormány a kannabisz gyógyászati célú fogyasztásának engedélyezését javasolja

Berlin – A német kormány szerdai ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a kannabisz gyógyászati célú fogyasztásának engedélyezéséről szóló javaslatát.

A tervezet szerint súlyos betegek receptre gyógyszertárban ingyenesen kaphatnak kannabiszkészítményt, ha másként nem lehet enyhíteni fájdalmaikat.

Az orvosi kannabisz ellátásának szervezésére és a minőség ellenőrzésére létrehoznak egy úgynevezett kannabisz ügynökséget a szövetségi gyógyszer- és gyógyászati termék intézetben (BfArM).

A szervezet irányítja majd az alapanyag importját, és szükség esetén a hazai termesztését – mondta szerdán Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón Oliver Ewald, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

A javaslat nem jelent változást a kormánynak a kannabiszfogyasztás legalizálását elutasító álláspontjában: a kannabisz élvezeti célú fogyasztása továbbra is tilos, és tilos a kannabisztermesztés – így a gyógyászati célú termesztés – is.

Azonban súlyos betegek kivételes esetben most is fogyaszthatnak szárított kannabiszvirágzatot. Jelenleg mintegy 650 betegnek van erre felhatalmazása. Fogyasztásukat importból fedezik – mondta a szóvivő.

Kérdésre válaszolva elmondta: Németország csak Hollandiából importál orvosi kannabiszt, tavaly 54 kilogrammot vásároltak, grammonként 18 euróért.

A Die Welt című lap szerdai összeállítása szerint a kábítószerekről szóló törvény és több más jogszabály módosítását előirányzó javaslat révén 800 ezerre emelkedhet az orvosi kannabiszt fogyasztó betegek száma. Az új szabályozás várhatóan 2017-ben lép életbe.

– MTI –








hirdetés