A nemesbikki gyerekgyilkos eb senkinek nem kell

Nemesbikk – Néhány nap múlva elaltatják a Nemesbikken május elején kisgyereket szétmarcangoló kutyákat. Érdeklődők ugyan akadtak, de senki nem vitte el ezek közül az ebek közül.  A Büntető törvénykönyv

Bár korábban voltak olyanok, elsősorban a Dunántúlról, hogy elvinnék a karanténba helyezett kutyák közül néhányat, de az oltás, és az eddig felmerült ebtartás összegét nem akarták megfizetni. Ezért még mind a 13 eb a sintértelepen van. Tartásuk azonban pénzbe kerül. Ezért néhány napon belül az elaltatás sorsára jutnak – erről dr. Gönczi Károly a B.-A.-Z. Megyei Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vezetője beszélt lapunknak kedden.

Előzetesben a gyanúsított

Mint arról annak idején részletesen beszámoltunk, május 7-én este kutyák marcangoltak halálra egy kisgyereket Nemesbikken a focipályán. Mentőt hívtak, de a kisfiún segíteni már nem lehetett. Az ebek gazdáját letartóztatták, és halált okozó testi sértéssel gyanúsítják. A tanúk, a kutyák elől sikeresen elmenekülő gyerekek elmondása szerint a 63 esztendős férfi rájuk uszította tizenhárom kutyáját. Csak Robika nem tudott elszaladni, mert görkorcsolya volt a lábán. Az ebek nekirontottak és véresre marcangolták. A gyilkos kutyákat a tiszalúci sintértelepen zárták karanténba. A megfigyelési idő után bizonyossá vált, hogy a kutyák nem voltak veszettek. A rendőrség szőrmintát vett a kutyákból, hogy annak alapján próbálják azonosítani: melyik kutya vett részt a gyerek tényleges harapásában, és marcangolásában.

Letelt a haladék

Azt a mai napig nem tudni, hogy valójában melyik kutyák okozták a végzetes sebeket. Korábban az állategészségügyi igazgatóság vezetője azt mondta, hogy amennyiben ez kiderül, azokat az állatokat a közvélemény elvárása alapján elaltatják. Ha pedig tíz napon belül mégsem jelentkezik senki a kutyákért, valamennyit el fogják altatni. Dr. Gönczi Károly megerősítette, hogy eljött a végső ideje annak, hogy az ebeket elaltassák. Erre hamarosan sor kerül.

  • Nézze meg a fotókat: Gyerekekre uszította a kutyákat 2008.05.08.
  • Melyik volt a gyerekgyilkos eb?
  • Kutyáival tépette szét a gyereket Gyerekekre uszította a kutyákat 2008.05.08.
  • Holttest a fák között
  • Kutyahorror  Láncos kutyus 2008.01.09. 


  • 0Hozzászólás

    Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

    Még 1000 karakter

    A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






    hirdet�s