A negyedik ötpárti találkozó is eredmény nélkül zárult

A versenyképesség, a tisztább közélet és a demográfia után a társadalmi igazságosság témakörében is csak abban tudott megállapodni az öt parlamenti párt, hogy szakértői szinten folytatják a tárgyalásokat a decemberben kezdeményezett hatfordulós ötpárti vitasorozat negyedik konzultációján csütörtökön.

A vitasorozatot korábban az SZDSZ kezdeményezte. A “párbeszédek” kéthetenként követik egymást, és minden témának van egy házigazdája. Így a versenyképességért az SZDSZ, a közélet tisztaságáért az MDF, a demográfiáért a KDNP, a társadalmi igazságosságért az MSZPa nemzetpolitikáért a Fidesz és végül a szolgáltató államért ismét az SZDSZ felel majd.

A csütörtöki megbeszélésen a pártok abban egyetértettek, hogy a 21. század egyik legfontosabb problémája a közteherviselés és az újraelosztás kérdése és megállapodtak abban is, hogy folytatják a megbeszéléseket az állam szerepvállalásáról. Az ellenzéki pártok szerint ugyanakkor jelenleg nem lehet rendezett újraelosztásról beszélni, hiszen “jelenleg Magyarországon a szegénység viszonylag egyenletes széttertése lehet a reális cél” – fogalmazott Herényi Károly az MDF képviselője.
Konkrét lépéseket ugyanakkor egyik parlamenti párt képviselője sem fogalmazott meg a találkozón.








hirdet�s