A négy között vérzett el a DEAC az MK-ban

A debreceniek nagy bravúrt értek el a Zalaegerszeg ellen, de a szolnokiakkal már nem bírtak
A debreceniek nagy bravúrt értek el a Zalaegerszeg ellen, de a szolnokiakkal már nem bírtak - © Fotó: Matey István
Debrecen – Heroikus küzdelemben jutott be a Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa legjobb négy együttese közé a DEAC kosárlabdacsapata csütörtökön. A negyeddöntő végig kiélezett csatát hozott a Zalaegerszeg ellen, az utolsó percben azonban Bognár Kristófék koncentráltak jobban, így hárompontos sikert arattak.

Nagy iramban és többnyire hazai vezetéssel telt az első három negyed. A záró felvonásban sem lassítottak a csapatok, Bognár hármasára és Dugat középtávolijára a Bagó–Ware páros válaszolt öt ponttal (71–66). Öt perccel a vége előtt Thompson tempójával újra egyenlő volt az állás, sőt Agafonov pontjaival hosszú idő után a vezetést is átvette a Zalakerámia (73–75). Ivosev büntetői után kissé paprikás lett a hangulat, melyben a ZTE elveszítette Agafonovot a hajrára. Az utolsó percnek 78–78-as állással vághattak neki a felek, ekkor Bognár Kristóf tett vissza egy lepattanót. A hátralévő időben óriásit védekezett a DEAC, az egerszegiek már nem tudtak a gyűrűbe találni, így a debreceniek jutottak tovább a legjobb négy közé.

Péntek este a Szolnok volt a debreceniek ellenfele, és a DEAC 97–79-re kikapott.

HBN