Magyarország

2013.02.16. 19:46

NFM: a Malévot a korábbi kormányok lehetetlenítették el

Budapest, 2013. február 16., szombat (MTI) - A nemzeti légitársaság feltámasztása mellett érvelő MSZP ásta meg a Malév sírját - reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MSZP-s Józsa István szombati kijelentéseire.

Budapest, 2013. február 16., szombat (MTI) - A nemzeti légitársaság feltámasztása mellett érvelő MSZP ásta meg a Malév sírját - reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MSZP-s Józsa István szombati kijelentéseire.

A szocialista politikus szerint súlyos árat fizet az ország azért, hogy egy éve "az Orbán-kormány csődbe vitte a Malévot", a párt arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy ne gáztárolókat vásároljon, hanem indítsa újra a légitársaságot.

Az NFM közleményében hangsúlyozta: a Malév működését a korábbi kormányok lehetetlenítették el a nemzeti vagyon felelőtlen kiárusításával, a kétes privatizációs manőverekkel, az állami támogatás kötelező bejelentésének elmulasztásával.

Emlékeztetnek rá: a Malév felszámolásához vezető folyamat már 2004-ben megkezdődött. Ezt követően ugyanis a cég működése csak folyamatos állami finanszírozással volt biztosítható, amelyet azonban a korábbi kormányzatok nem hagyattak jóvá az Európai Bizottsággal. A légitársaságnak ekkortól nem voltak olyan eszközei és nem volt akkora kapacitása, hogy ezeket egy szerkezetátalakítás esetén a bizottság által megkövetelt mértékben csökkenteni lehetett volna, ezzel párhuzamosan helyreállítva a cég életképességét is - mutatnak rá.

A szaktárca álláspontja szerint a szocialista kormányok alatt kényszerpályára állt Malév sorsát az Európai Bizottság elmarasztaló határozata pecsételte meg, amely a vizsgált időszakban nyújtott finanszírozás négy hónapon belüli visszafizetését rendelte el, és egyértelmű akadályát jelentette a cég további támogatásának. Ezzel az állam az utolsó eszközét is elvesztette, amelyet a folyamatos működés fenntartása érdekében eredménnyel használhatott - teszi hozzá.

A közlemény hangsúlyozza: a Malév leállásához vezető okok ismeretében kétségtelen, hogy egy új légitársaságot kizárólag egy piacképes, a regionális és nemzeti igényeket is kielégítő, pénzügyi szempontból fenntartható üzleti modell mentén érdemes létrehozni.

Az NFM rámutat: az Európai Unió kívánalmai szerint nem lehet jogfolytonosság a Malév Zrt. és az új társaság között, a két cég gazdasági tevékenysége sem lehet folytatólagos. Az állam az új vállalatban nem törekedhet meghatározó tulajdonosi szerepre, és az európai uniós szabályok szerint nem adhat semmilyen közvetlen vagy közvetett, versenyt torzító támogatást sem. Így egy tőkeerős, a nemzeti érdekekkel összeegyeztethető, átgondolt stratégiával rendelkező szakmai befektető bevonása mindenképpen elengedhetetlen egy új légitársaság létrehozásához és működtetéséhez - áll a minisztérium közleményében.

- MTI -

Címkék#NFM#Malév

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!