A nagy miskolci árvíz emlékezete

Akt.:
Bodovics Éva
Bodovics Éva - © Fotó: KI
Miskolc – A nagy miskolci árvíz történetét és következményeit foglalta össze Bodovics Éva történész előadása.

1878. augusztus 30-án éjjeléről 31-e hajnalára elöntötte Miskolcot a megáradt Szinva és a Pece patak. A pusztítás hatalmas volt: 2185 ház sérült meg, 698 dőlt össze, 277-en haltak meg, a kár 1 739 771 forintot tett ki. Mindez kényszerpályára állította a várost: modernizálódni kell több tekintetben, hogy a XIX. századi Magyarország legtöbb halálos áldozatot követelő árvize ne ismétlődhessen meg. Bodovics Éva történész a Herman Ottó Múzeum előadássorozata, a Miskolc Anno vendégeként beszélt a tragédiához vezető okokról, az eseményekről és annak hosszú­távú hatásairól.

Kódolva volt, hogy egy nagyobb árvíz hatalmas károkat okoz.” Bodovics Éva

Ember nem tervez, Isten végez

Az 1878-as miskolci árvíz még ma is sokak emlékeiben él valamilyen módon. Nem is csoda, hiszen enyhe túlzással mindenkit érintett a városban, egy olyan korban, amikor a természeti katasztrófák, járványok még óriási károkat tudtak okozni – vezette fel Kapusi Krisztián, a Herman Ottó Múzeum történésze az előadást.

Azt pedig, hogy milyen jól írta körül az esemény jelentőségét, jól példázta az előadás végeztével egy családi anekdotát felidéző hölgy a hallgatóság soraiból. Dédszülője történetét mesélte el a tehénről, amit elvitt az ár, egy héttel később mégis hazatalált a jószág.

Bodovics Éva előadásában először a körülményeket ismerhettük meg, amelyek „megágyaztak” a természeti katasztrófának. Az 1870-es években Miskolc a „vizek városa” volt – csatornázás hiányában a mindenhol csordogáló szennyvízé is. A Szinva és a Pece a városon haladtak keresztül és számos iparág települt rájuk.

Malmok, vágóhidak, fürdők, uszoda és kisebb használók, mint a tímárok, földművesek, jégkészítők, vagy éppen tűzoltók használták a vizeket – tevékenységükkel akadályozva a vízfolyamot. A lakosság életének szerves részei voltak, rendkívül büdös és szennyezett állapotuk ellenére. A nagyfokú függés miatt kódolva volt, hogy egy nagyobb árvíz hatalmas károkat okozzon.

Bár a korábbi években is előfordult, hogy kiöntött a Szinva és a Pece, a tragédiák elmaradtak, így a város csupán apró védelmi intézkedésekkel reagált. Ezek okaként a pénzhiányt, a lakossági ellenállást – hiszen függtek a vizektől – és a bürokratikus döntési nehézségeket jelölte meg Bodovics Éva.

Azért a víz az úr

A történész emlékeztet, hogy ebben az időszakban rengeteg eső esett. Augusztus 30-a éjjelét megelőzően már több hete áztatta víz a jellemzően vályogból épült házak falait. A halálesetek túlnyomó többsége ennek okán következett be: az emberek nem megfulladtak, hanem az instabillá vált épületek rájuk dőltek – a vízszint villámgyorsan emelkedett azon az éjjelen, a mit sem sejtő áldozatok pedig éppen aludtak.

Az újdonsült polgármestert, Soltész Nagy Kálmánt nagy feladat elé állította a tragédia. Számos, azonnali reagálást igénylő probléma jelentkezett. A házakkal együtt a bennük lévő, létfontosságú ingóságokat is elvitte a víz. A bespájzolt ételt, a ruhákat – éjszaka lévén rengeteg túlélő meztelenül került az utcára – pótolni kellett.

Helyre kellett állítani a közlekedést, ami minden egyéb munkálathoz is nélkülözhetetlen lépés volt. A történész emlékeztetett, hogy a helyzet kaotikus volt: a város egyik felében élők nem tudtak eljutni a másik részbe. Az információk áramlása végett a hírközlés restaurálása is elsőbbséget élvezett.

A kor higiéniás körülményeire való tekintettel járványveszély fenyegetett. Fertőtlenítéssel és a kutak megtisztításával igyekezett a városvezetés elejét venni a még nagyobb bajnak. Fosztogatásokat és anarchikus állapotokat ne képzeljünk el, de a rendfenntartást is meg kellett erősíteni. Az ekkor nagyjából 24 000 lakosú Miskolcon 20-22 rendőr szolgált, a testület erősítésre volt szükség. Mindemellett a károkat is össze­gezték.

Megfizették elődeink az árát

A Miskolc történetében példa nélküli katasztrófa katalizátora volt a modernizációs folyamatoknak. A kényszer szülte az intézkedéseket, amik a város megújulásához vezettek, de nélkülözhetetlenek voltak a fejlődéshez.

Hidak épültek a vizekre és megkerülhetetlenné vált a mindaddig halogatott mederszabályozás ügye. Roppant drága beruházás volt ez a városnak, amire nagy összegű, hosszú távú hitelt vettek fel a vezetők – ezt malmok eladásából és új, közvetett adók kivetéséből finanszírozták. A sors iróniája, hogy az 1881-ben kezdődött munkálatok eredményét le is rombolta az az évi árvíz.

A lakosság is kicserélődött némileg. Sokan mindenüket – lakóhelyüket, munkahelyüket, eszközeiket, nyersanyagaikat – elvesztették és elhagyták Miskolcot, helyükre mások érkeztek. Az újjáépítéshez kapcsolódó ipar sok munkást vonzott a városba.

A cikk elején említett számokkal kapcsolatban Bodovics Éva elmondta előadása végén: „számla ez, amit Miskolc fizetett az elhanyagolt, felelőtlen vízhasználat miatt”. Az elhangzottak alapján azonban rákontrázhatunk a történész kijelentésére: a város megfizette a cechet, és képes volt megújulni a tragédia után.

Király Csaba


Árvízvédelemből jelesre vizsgázva

Új szabályokat hozott a város. Betiltották a Szinvára és a Pecére történő építkezést, a hidakat lebegő típusúra alakították át, hogy ne torlaszolják a vízfolyamot, és a malmok szerkezetét is átalakították.

Megszaporodtak az ellenőr­zések: az építészeti szabályozások betartatása mellett a szemetelést is szigorúan büntették. Az árvíz előtt a lakosság a város szemeteskukájaként kezelte a vizeket, ami hozzájárult a tragédiához. Ha valakit rajtakaptak, egyhavi fizetéssel egyenértékű bírságot kellett fizetnie.

Hogy ne érje többé váratlanul egy esetleges árvíz a várost, ezért vészforgatókönyvet készítettek. Ennek része volt a házak kivilágítása, katonák bevonása az elhárításba és a vízszint folyamatos figyelése is.

Általános higiénia-javító intézkedéseket is hozott a város. Új, mélyebb kutakat fúrtak, létrejött a városi szemétszállítás, a rendkívül szennyező vágóhidakat pedig rendszeresen ellenőrizték. 1890-től kezdődően a csatornázást is elkezdte kiépíteni a város.


Lukács László az „öreg” hídon
Dédestapolcsány - Új hidat kellene építeni a Bán-völgyi telepü­lésen. Még a júniusi villámárvízben sérült meg a Bán patakon átvezető híd Dédestapolcsányban. Akkor átmenetileg aládúcolták, azóta viszont kiderült: az öreg átkelőt már nem lehet megjavítani, újat kell építeni. – Ez egy nagyon öreg...

Így változott Felsőzsolca képe a 2010-es árvíz óta
Felsőzsolca - A települést 2010 júniusában öntötte el a Sajó és a Bódva, az áradás hatását pedig tovább súlyosbította a környéken felgyülemlett belvíz. Felsőzsolca mintegy 95 százaléka víz alá került, 201 ház dőlt össze, 2200 ingatlanból 1800 rongálódott meg. Valós idejű kép-összehasonlításunkban...