A nagy meleg is okozhatta a villamos kisiklását Miskolcon

Akt.:
A Tiszai pályaudvaron siklott ki a Skoda villamos - illusztráció
A Tiszai pályaudvaron siklott ki a Skoda villamos - illusztráció - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – Elkészült a szakértői vélemény, amely szerint a kiváltó okot már megszüntették.

Kisiklott az új Skoda villamos úgy másfél hete a Tiszai pályaudvarnál, a hátsó kerekei ugrottak le a sínről, szinte felszántották a sín melletti aszfaltot. A villamoson többen utaztak, de senkinek nem esett baja: a történtekről annak idején beszámoltunk. Akkor érdeklődtünk az okokról – az említett szakaszt egyébként nemrégiben újították fel – de azt a választ kaptuk, hogy még nem tudni, hiszen tart a vizsgálat.

A szakértői vélemény elkészült, a választ szerdán kaptuk meg Pásztor Imrétől, a közlekedési vállalatot is magába foglaló Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetőjétől. A válasz kapcsán kérése az volt, hogy szó szerint közöljük, hiszen a jegyzőkönyvben is így szerepel. Eszerint az alábbiak voltak a baleset bekövetkezésének okai a vizsgálat és az objektív mérések, valamint egyéb adatok alapján:

„Sem a jármű kerékpárjai, azok abroncsai, nyomkarimái, sem a vágány geometriai vagy sínszálainak kopottsága nem lépték túl a műszakilag megengedett értékhatárokat.

Közvetlen ok

A baleset bekövetkezésének közvetlen kiváltó oka a sínszál közelében beépített Poligon, úgynevezett „negatív” szekrény doboz szélének a megengedhetőnél nagyobb magassági kiemelkedése, mely a közlekedő jármű sikamlott kerekét megemelte. A pályaszakaszt az elmúlt évben építették át, azóta a folyamatos üzem mellett erre utaló problémát nem tapasztaltak. Feltételezhető, olvasható a jegyzőkönyvben, hogy az elhúzódó nagy meleg hatása is közrejátszott az okok kialakulásában. Megerősíti ezt az a tény, hogy más pályaelemeknél (gömbsüvegek, útátjáró-elemek) is tapasztaltak ilyen – baleseti helyzetet nem generáló – jelenségeket.”

A jegyzőkönyv még azt is tartalmazza, hogy a siklást kiváltó okot megszüntették.

ÉM-HM​


A villamos hátsó kerekei leugrottak a sínről, szinte felszántották a sín melletti aszfaltot a Tiszainálhttp://www.boon.hu/a-nagy-meleg-is-okozhatta-a-villamos-kisiklasat-miskolcon/2908131#Miskolc #villamos

Posted by Borsod Online on 2015. szeptember 2.


Kisiklott a Skoda villamos Miskolcon

Miskolc – Kisiklott az új Skoda villamos kedden este a Tiszai pályaudvarnál, a hátsó kerekei ugrottak le a sínről, szinte felszántották a sín melletti aszfaltot. tovább »

Miért lassítanak a villamosok Miskolcon?

Miskolc – Miért kell lelassítaniuk a villamosoknak Diósgyőrből a belváros felé haladva a Malomszög utcai megálló után lévő váltónál? – tette fel a kérdést olvasónk hozzáfűzvén, néhány éve nem kevés pénzből felújított – a teljes villamospályát a Zöld nyíl projekt részeként újították fel a közelmúltban 37 milliárdból, ebből a pénzből vásárolta a város a villamosokat is – sínekről van szó. tovább »









hirdetés