A MÁV szerint biztonságos a magyar vasút

A magyar vasúti közlekedés biztonsága nem rossz, Európában a középmezőnybe tartozik – mondta hétfőn újságírók előtt Mosóczi László, a MÁV általános vezérigazgató-helyettese. A szakember részletesen beszélt a teljes vasúthálózaton lévő biztosítóberendezésekről és arról, hogy milyen konkrét szabályok vonatkoznak a mozdonyvezetőkre, ha az eszközök meghibásodnak.

Mosóczi László elmondta, hogy itthon a 700 állomásból 300 van felszerelve úgynevezett korszerű biztosítóberendezésekkel. Igaz, ezek között is van olyan, amelyik már több tízéves. A többi állomáson mechanikus biztosítóberendezések vannak. Hangsúlyozta azonban, hogy ezek nem rosszabbak, csak több ember kell az üzemeltetésükhöz. Ilyen például a Nyugati pályaudvar, ahol több mint 100 éves a rendszer, így több szakembernek kell ott dolgoznia. A vasúti vezető hozzáfűzte azt is, hogy ez nemcsak Magyarországon van így, hanem más európai országokban is.

Mosóczi László beszélt arról is, hogy idén eddig 740 esetben történt valamilyen hiba a berendezések körül, ezen felül vannak még csak azok, amikor valaki szándékosan rongálja meg vagy lopja el azokat. Szerinte a rendőrség eredményes, problémát jelent azonban, hogy ez csak szabálysértésnek minősül, azaz a tolvajok akár már másnap folytathatják. Kiemelte, hogy Tatabánya környékén például szinte kétnaponta lopnak el vezetékeket vagy fontos eszközöket.

Szamos Alfonz, a MÁV pályavasúti főigazgatója azt mondta, hogy a biztosítóberendezéseket és az úgynevezett térközbiztosítókat a szabályok szerinti módon és időben folyamatosan ellenőrzik.








hirdet�s