A művész régi és új képei is szerepelnek a miskolci tárlaton

Seres László az egyik alkotása előtt
Seres László az egyik alkotása előtt - © Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc – Pénteken nyílik a képzőművész kiállítása a City Art Galériában.

Seres László képei láthatók péntekről a City Art Galériában Miskolcon. A kiállítást Zemlényi Attila, a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat főszerkesztője nyitja meg június 8-án délután 4 órakor.

Több helyiségben

– Régi és új képeim is szerepelnek majd a tárlaton – mondta az Észak-Magyarországnak a képzőművész, aki elárulta, valójában ő maga vetette fel egyszer, hogy szívesen kiállítana a City Hotelben lévő galériában, ezek után kereste meg Barkóczi István tulajdonos, és ő boldogan mondott igent.

Képei több helyiségben láthatóak majd, mindegyik a művész egy-egy korszakát öleli fel.

– Az első helyiségben lesznek azok a képek, amiket Bombayban festettem: tizennyolc régi „fejemből” válogattam – mondja. A második helyiségbe a Miamiban készült képei kerülnek, ezek akvarellek, fekete-fehér tusrajzok. A harmadik helyiségben kétméteres és húsz centiméter széles képek (csíkok) lesznek, és nem maradhatnak ki a tárlatból a legfrissebb alkotások sem, a legújabb alig két hete készült.

– Az új képek olajképek, itt festettem őket Miskolcon – árulja el. – Így az egész munkásságomat bemutathatom.

Izgalmas életút

Seres Lászlóról 2017 szeptemberében jelent meg interjú portálunkon Harminc év csend aztán jött a siker címmel. A cikkben gazdag életútjáról mesél – ami a miskolci művésztelepen indult, hiszen édesapja, Seres János is képzőművész volt – nehéz dióhéjban összefoglalni.

A miskolci művész élete és munkássága sok okból is izgalmas. Egyrészt azért, mert közel harminc éven át nem festett, a harminc évvel korábbi művei annak idején visszhangtalanok maradtak, majd egy mappában porosodtak. Kishonthy Zsolt művészettörténész „véletlenül” fedezte fel őket. Hatalmas sikert arattak. Azóta közel tíz év telt el, és egymást érik a kiállítások.

Életútja azért is izgalmas, mert a szakmát egy ideig – a 70-es évek hippikorszakában – New Yorkban tanulta. Indiában, Bombay-ban (1996-tól Mumbai a neve) restaurátorként dolgozott, később egy restaurátor-műhelyet is nyitott az indiai városban. „Felfedezése” óta is folyamatosan dolgozik.

– HM –


Seres László az utóbbi tíz évben sokat fest, évente vannak kiállításai
Miskolc - Hippi volt New Yorkban, restaurált Bombayban. Most újra Miskolcon fest. Interjú Seres László festőművésszel. Kiállítása nyílt Seres László festőművésznek a MissionArt Galériában Budapesten, ezzel egy időben jelent meg az eddigi műveit bemutató katalógus. A miskolci művész élete és munká...

Jurecskó László (balról), Seres László és Zemlényi Attila
Budapest, Miskolc - Megnyílt szombaton a MissionArt budapesti galériájában a Miskolcon élő és alkotó Seres László festőművész újabb műveiből rendezett kiállítása. A rendezvény egyben a Seres László eddigi életművét reprezentáló kötet bemutatójául is szolgált, melynek alkalmából a művésszel a megn...