A Munkástanácsok 105 ezer forintos minimálbért javasol 2013-ra

Budapest, 2012. október 5., péntek (MTI) – A Munkástanácsok Országos Szövetsége 105 ezer forintos minimálbért és 120 ezer forintos bérminimumot lát indokoltnak 2013-ra.

A szakszervezet pénteki közleménye szerint ahhoz, hogy a béremelés kompenzálja a létminimum szintjén való megélhetés költségnövekedését, a 2012-es várható infláció alapján 7.700 forintos béremelés szükséges.

Így a 2013. évi minimálbérekkel kapcsolatos igény az, hogy a jelenlegi 93 ezerről 105 ezer forintra nőjön, a garantált bérminimum pedig a jelenlegi 108 ezerről 120 ezer forintra.

A szakszervezet hangsúlyozza: ezek a minimum bérszintek még így is jóval alatta maradnak egy aktív dolgozó 2011. évi tényleges és 2012. évi várható létminimum költségigényének. Ha a minimálbéremelés kisebb lenne az ismertetettnél, tovább nőne a rés a létminimum és a minimálbér szintje között.

A közlemény szerint a szükséges bérszintre vonatkozó előzetes számítás a létminimum költségeinek növekedéséből indult ki. E megközelítés fő indoka, hogy a létminimum és a minimálbér összege között ne növekedjék tovább a meglévő különbség, ugyanis ennek egyenes következménye lenne a munkából élők fokozatos elszegényedése. A számítás változatlan adóterhelésből indul ki, mivel az adóváltozásokat a minimálbér tekintetében 2012-re ellensúlyozták.

A minimálbérről folytatott tárgyalásoknál a Munkástanácsok a foglalkoztatási érdekeket is mérlegelni fogja – áll a közleményben.

– MTI –








hirdet�s