A mozdonyvezetők kitartanak a sztrájkkövetelésük mellett

Budapest  (MTI) – A kormány még mindig nem jelölte ki tárgyalódelegációját a mozdonyvezetők sztrájkköveteléséről kezdeményezett egyeztetésre, noha a miniszterelnök válaszlevelében ezt a szociális konzultáció lezárta utáni időre ígérte. A mozdonyvezetők ezért kitartanak követelésük mellett, hogy a kormány ne szüntesse meg a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj lehetőségét szakmájukban – mondta Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Kiss László kifejtette, hogy a rendszertelen életmódból és munkavégzésből adódó körülmények miatt a szakmában dolgozóknak folyamatosan romlik az egészségi állapotuk, így idősebb korban egyre kevésbé tudják teljesíteni a pályaalkalmassági követelményeket. A korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj együtt biztosította számukra a szakmából való tisztes visszavonulás lehetőségét – mutatott rá.
    A MOSZ elnöke elmondta: a jelenlegi szabályozás szerint a mozdonyvezetők az első 10 év munkaviszony után 2 év korkedvezményben részesülnek, további minden 5 év után 1 év jár, így 35 év szolgálattal 7 év korkedvezmény szerezhető. Ugyanakkor a korengedményt is figyelembe véve – amelyet a munkáltató előre kifizet –  a mozdonyvezetők 53-55 évesen mehettek nyugdíjba.
    Kiss László emlékeztetett arra, hogy a 2009-ben hatályba léptetett foglalkoztatás-egészségügyi kormányrendelet szigorította a mozdonyvezetői alkalmassági feltételeket, 55 éves korig 3 évente, 55 év felett évente kell orvosi vizsgálaton részt venni.
    A mozdonyvezetői hivatás egészségi kockázatai között említette a szakszervezeti vezető a hajnali munkába állást, a stresszt és a vezetés közben rendszeresen jelentkező vibrációt, amelyek hozzájárulnak az egészségkárosodáshoz, a magas vérnyomás kialakulásához, a cukorbetegséghez, az ízületi és csontrendszeri betegségekhez.
    Kiss László hangsúlyozta: a Mozdonyvezetők Szakszervezete többször is kezdeményezett tárgyalást, de a kormány még nem jelölte ki tárgyalódelegációját. Ugyanakkor a kormány június 21-én kelt levelében öt szakszervezetnek már jelezte tárgyalási szándékát és kijelölte tárgyalódelegációját, a Mozdonyvezetők Szakszervezete azonban nem kapott meghívást – tette hozzá.
    A Mozdonyvezetők Szakszervezete június 9-ei demonstrációján jelentette be, hogy ha a kormány nem tárgyal velük érdemben, akkor a mozdonyvezetők a MÁV-Trakciónál és a GYSEV-nél június 29-én és július 7-én 9 óra és 11 óra között sztrájkot tart.








hirdet�s