A modern kultúra ellen szólt a pápa a püspöki szinódus nyitónapján

Az Isten nélküli modern kultúra ellen emelte fel a szavát XVI. Benedek pápa vasárnap, a római katolikus püspöki szinódus első napján pontifikált szentmisén a római Szent Pál bazilikában. A háromhetes egyházi ülésszakon a résztvevők elsősorban a Bibliáról tanácskoznak majd.

A több mint 250 püspök jelenlétében tartott vasárnapi misén a katolikus egyházfő arra figyelmeztetett, hogy az európai kereszténységet éppúgy fenyegeti a pusztulás veszélye, mint számos más keresztény társadalmat fenyegetett a történelem során. Mint emlékeztetett, azok a társadalmak, amelyek Isten ellen lázadtak, az ő “büntetésével” voltak kénytelenek szembenézni.

A püspöki szinódus – amelyet másodszor hívott össze XVI. Benedek pápa 2005-ös megválasztása óta – idei témája: “Isten szava az egyház életében és küldetésében”. Az ülésszakon a részvevők emellett a keresztény fundamentalizmusról, a vallás és a tudomány kapcsolatáról, valamint a judaizmusról is tanácskoznak majd.

Utóbbi téma kapcsán Sear-Jasub Cohen haifai rabbi személyében először szólal majd fel zsidó vallási vezető a szinóduson. A tanácskozáson rajta kívül beszédet mond I. Bartolomeosz, a Konstantinápolyi Ortodox Egyház pátriárkája is a szinóduson összegyűlt összesen 253 püspök, valamint egyházi szakértők és megfigyelők előtt.

A püspöki szinódus négy évtizedes múltra tekint vissza a katolikus egyház életében: az egyházi vezetők tanácskozását VI. Pál pápa alapította 1965-ben, hogy a II. Vatikáni Zsinat által felélesztett püspöki kollegialitásnak folyamatosságot biztosítson. A szinódus ugyanakkor – a zsinattól eltérően – kizárólag tanácsadó szerv, amely általában az egyetemes egyház problémáival foglalkozik, de érintheti a helyi egyházak kérdéskörét is.