Nagyvilág

2011.08.25. 15:31

Líbia-visszhang - A brit külügyminiszter szerint vége Kadhafi hatalmának

 London (MTI) - William Hague brit külügyminiszter szerint Moammer Kadhafi hatalma véget ért Líbiában, de még mindig fennáll a veszélye annak, hogy a helyi erők tovább folytatják a harcokat.

 London (MTI) - William Hague brit külügyminiszter szerint Moammer Kadhafi hatalma véget ért Líbiában, de még mindig fennáll a veszélye annak, hogy a helyi erők tovább folytatják a harcokat. Hague a brit nemzetbiztonsági tanács csütörtöki ülését elnökölte, amelyen a kormány miniszterei megvitatták a líbiai helyzetet és a humanitárius segítségnyújtás lehetőségeit, így egyebek mellett a helyiek ivóvízzel való ellátásának biztosítását. A tanács tagjai immár a negyedik egymást követő napon egyeztettek a legfrissebb líbiai fejleményekről.

 

A tárcavezető a tanácskozást követően úgy nyilatkozott, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok azt szorgalmazza, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa hozzon határozatot a korábban befagyasztott összes líbiai vagyonelem rendelkezésre bocsátásáról az ország újjáépítéséhez. Hozzátette azonban, hogy még "tárgyalásokra van szükség" ahhoz, hogy Oroszország és Kína is beleegyezését adja egy ilyen döntéshez.

   

"A Kadhafi-rendszernek vége, már nincs visszaút számára, és nyilvánvalóan több egykori vezetője elmenekült" - mutatott rá. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy még mindig több ezer harcos van, aki hű maradt Kadhafihoz, és "rengeteg fegyver" is van még az országban. Mindazonáltal úgy vélte, a lojalisták "helyzete egyre romlik".

Liam Fox védelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a NATO-nak megvannak a szükséges eszközei arra, hogy megtalálja Kadhafit és megmaradt támogatóit. Ugyanakkor a tárcavezető cáfolta a The Daily Telegraph brit lap értesülését, amely szerint brit különleges erők is részt vennének a keresésben.

A kormány egy szóvivője elmondta, David Cameron miniszterelnök, aki jelenleg szabadságát tölti Cornwallban, csütörtök délelőtt tárgyalt Jacob Zuma dél-afrikai elnökkel a líbiai helyzetről. "Egyetértettek abban, hogy kiváló lehetőség kínálkozik a békés, demokratikus átmenetre, és arról egyeztettek, hogy a nemzetközi közösség miként segíthetné ezt a folyamatot" - fogalmazott. Hozzátette: a kormányfő üdvözölte, hogy Dél-Afrika 500 millió dollár korábban befagyasztott líbiai vagyonelemet bocsátott rendelkezésre.

Liam Fox korábban még úgy nyilatkozott, Dél-Afrikára "hatalmas erkölcsi nyomás" nehezedik, hogy "álljon a líbiai emberek mellé".

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!