A miskolci templomban „lebeg” Mária szobra

Akt.:
Mária élete elevenedik meg a jelenetekben
Mária élete elevenedik meg a jelenetekben - © Fotó: Takács József
Miskolc – A miskolci Minorita templom bravúros művészeti megoldásokkal jeleníti meg Mária életének epizódjait.

A Miskolci Nagyboldogasszony Minorita Plébánia nemcsak titulusa miatt, de kialakításában és díszítésében is kapcsolódik Mária személyéhez.

– A templomot Kelemen Didák az ellenreformáció jegyében építtette a katolikus hit védelme és népszerűsítése érdekében, az akkor szinte teljes egészében református városban, amelynek alapkövét 1729-ben tették le. A hozzátartozó rendházat pedig 1747-ben kezdték építeni. A titulus kiválasztásában talán szerepet játszhatott, hogy Szűz Mária tisztelete a katolicizmusban nagyobb szerepet kapott – mondta el érdeklődésünkre Szunyogh László megyei főépítész.

– 2013-ban újítottuk föl az épület homlokzatát és a korábban Egerből ideszállított szobrokat, amelyekkel kapcsolatban kutatásokat végeztünk. Felfedeztük az 1843-as tűzvész nyomait az alakok és a fal felületén, illetve meglepetésünkre a sárga színű és fehér díszítésű templommal szemben, a Mária-szobor mögötti fülkefalat égszínkéknek találtuk. Amikor a felújítás befejeződött és elbontottuk az állványt, akkor szembesültünk vele, hogy ez egy tudatos 18. századi optikai megoldás. Ha verőfényes időben valaki fölnéz a homlokzatra, akkor olyan, mintha a Szent Szűz mögött nem lenne fal, hanem a Nagyboldogasszony valóban az égen szállna – magyarázta a szakember.

Több oltárral bővült

Az épületben több Máriához kapcsolódó ábrázolás is látható.

– A bejárati ajtó fölött egy, az építéssel egyidős szimbolikus dombormű helyezkedik el, melynek része a frigyláda. Ez a keresztény ikonográfiában Mária jelképe, aki az ószövetségi frigyládához hasonlóan a méhében hordta a szentséget, miáltal új szövetség jött létre Istennel. Az eredeti barokk főoltárról dr. Gyulai Éva történész professzor kutatásában olvashatunk csupán, mert nem maradt ránk, de tudjuk, hogy a fő oltárkép a Szűz Anya mennybemenetelét ábrázolta. Viszont még mindig látható a hozzátartozó másik festmény, ahol Krisztus a felhőkön ül és várja édesanyját az angyalokkal. 1819-ben Szepesy Ignác egri kanonok új főoltárt állíttatott a saját költségén, a kor divatjának megfelelően – klasszicista stílusban. A központi kép témája nem változott, a mai főoltárkép a velencei minorita templomban található Tiziano-festmény másolata. Kelemen Didáknak, a rendház alapítójának sírja helyén korábban szintén Mária-oltár állt, amely a hívek körében nagyon népszerű volt. A bejárattól jobbra pedig a torony alatt lourdes-i kápolnát alakítottak ki, amely a híres Mária-kegyhely hangulatát idézi – mutatta be Szunyogh László.

Festés nélküli barokk

A templomot sokáig nem festették ki, ami a nagyon díszes barokk épületek esetében nem volt jellemző.

– Később, csak a huszadik század elején, a húszas évek végén kapott festést a templom. Aztán az 1900-as évek második felében Takács István a mennyezetre Mária életének részleteit jelenítette meg a betlehemi születéstől kezdve egészen a Szent Szűz mennybemeneteléig. Az előcsarnok három boltozati mezőjében szintén Máriához kapcsolódó festmény van, amiből kettő ószövetségi ábrázolás. A középső mezőben az égő csipkebokor egy áttételes utalás, mert ebben az Úr ugyanúgy elrejtőzött, mint Krisztus édesanyja méhében. A harmadik pedig a lorettói litániát idézi fel, a Rózsafüzér, a vértanúk és a szüzek Királynőjét. Talán a legkülönlegesebb megjelenítést a boltozaton láthatjuk, ahol Mária a II. Vatikáni Zsinattal és a pünkösdi eseményekkel egy képen található – tudtuk meg.

ÉM-DA


A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera „háta mögött”! Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook oldalát!


Seres Tamás előadása valódi ikonokkal
Miskolc – Az ikonfestészet olyan művészeti ág, amely képekben fejezi ki az imádatot. Seres Tamás kortárs ikonfestő-restaurátor több környékbeli görögkatolikus és ortodox templomot díszített alkotásaival. A Szent Anna Plébánia Kolping Akadémia előadás-sorozatának részeként munkájának mélyebb titka...

A bodrogolaszi templom
Bodrogolaszi - A Bodrog-parti település műemléke az Árpád-­korból származik. A Sárospatak közelében található Bodrogolaszi kétségtelenül legszebb műemléke a római katolikus templom. A templom első említését 1201-ből, Imre király okleveléből ismerik. A római katolikus plébániatemplom a Bodrog j...