A miskolci református gimnázium nyert a Cultura Nostra Történelmi Vetélkedőn

Budapest/Miskolc – A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon nyerte meg a Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség közös versenyét, a Cultura Nostra Történelmi Vetélkedőt – közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a “Szent Márton nyomában – A keresztény Európa születése (313-1000)” címmel meghirdetett, többfordulós versenyre a Kárpát-medence 206 iskolájából 300 csapat 900 tanulója nevezett.

Az első forduló 100 kérdésből álló feladatsorát a csapatoknak az iskolájukban, számítógép használatával kellett megoldaniuk, a második, regionális fordulóba 179 csapat jutott be, 16 százalékuk határon túli iskolákból. A második fordulóból a legjobban teljesítő 10 gimnázium csapata jutott be a pannonhalmi döntőbe.

Magyarországról 7, Erdélyből, Felvidékről és a Vajdaságból 1-1 gimnázium csapata lehetett ott a pannonhalmi döntőben – tették hozzá.

Az első tíz csapat jutalomúton is részt vehet július elején a Pannonhalma-Herend-Bábolna háromszögben – közölték.

– MTI –








hirdetés