A miskolci fészekrakó ügyben nincs ügyvéd gyanúsított

A miskolci fészekrakó ügyben nincs ügyvéd gyanúsított

Miskolc – Az ügyvédi kamara nem tud
arról, hogy a “fészekrakós”
ügyben ügyvéd is szerepelne.


Ketten maradtak előzetesben a miskolci
„fészekrakós” ügyben
a
fellebbezés ellenére – tettük
közzé portálunkon a hírt. Azt
is leírtuk, hogy egy férfi és egy
nőt különösen jelentős
kárt okozó,
bűnszövetségben és
üzletszerűen elkövetett
csalással és mással
gyanúsítják. A
rendőrség vizsgálja az
érintett pénzintézetek
és a
hitelszerződéseknél
közreműködő személyek
szerepét is.

Dr. Csontos János a B.-A.-Z.
Megyei Ügyvédi Kamara elnöke
érdeklődésünkre elmondta, hogy
szervezetüknek tudnia kellene arról, ha
bármelyik ügyvédet valamilyen
bűncselekmény
elkövetésével
gyanúsítanák meg. A nyomozó
hatóságnak rövid úton
tájékoztatnia kellene a
rendőrséget erről, ha
történne ilyen. Utoljára öt
évvel ezelőtt fordult elő ez. 


A Borsod Online kérdésére, hogy
ugyanakkor ügyvédi iroda
munkatársa lehet-e a gyanúsított
az ügyben, már részben
megerősítő választ kaptunk.
Erről azonban csak informálisan
értesültek, mert az alkalmazottra
nézve nincs tájékoztatási
kötelezettsége a rendőrségnek.
Sőt vele szemben a kamara egyébként
sem tehetne semmit. Nem vonhatja fegyelmi
eljárás alá. Ha azonban
valóban arra kerülne sor bármely
ügyben, hogy ügyvédet
gyanúsítanának meg, a
testület fegyelmi eljárást
indítana az illetővel szemben, de az
eljárást fel is függesztenék
az ártatlanság vélelme miatt az
ítélethozatalig. Ha három
évnél súlyosabban
büntetendő ügyben azonban már
vádat is emelnek bármelyik
ügyvéd ellen, akkor pedig nem a fegyelmi
eljárást függesztenék fel az
illetővel szemben, hanem az
ügyvédi kamarai
tagságát
– mutatott rá
dr. Csontos János.


Kapcsolódó cikkek:



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s