A Miskolci Egyetemnek több mint 2 milliárd jut

Akt.:
Miskolci Egyetem
Miskolci Egyetem
Miskolc – Több mint 27 milliárd forint áll a felsőoktatási intézmények rendelkezésére az év végéig különböző fejlesztések megvalósítására a felsőoktatási stratégiához kapcsolódva. A Miskolci Egyetemnek ebből a keretből 2,35 milliárd jut.

Az egyetemtől kapott tájékoztatás szerint az év elején benyújtott pályázatok és az ezek alapján elnyert források – a Miskolci Egyetem fejlesztési stratégiájával összhangban – azokat a területeket hivatottak fejleszteni, amelyek az intézmény működésének meghatározó irányait fogják jelenteni az elkövetkezendő időben. Ezek közül kiemelhető a miskolci önkormányzattal mint stratégiai és konzorciumi partnerrel együttesen benyújtott projekt, amely a tudástranszfer, az innovációs szolgáltatások, valamint a kapcsolódó szervezeti, hálózati keretek kialakítását és fejlesztését célzó komplex projektet jelent.

Fő cél, hogy a Miskolci Egyetem képzési és kutatási tevékenysége harmonizáljon Miskolc gazdasági szerkezetével és törekvéseivel. A legfőbb kutatási területek: járműipar és kapcsolódó gépipar, informatika és alkalmazásfejlesztés, elektronika, környezetipar és energetika.

ÉM








hirdetés