A Miskolci Egyetem együttműködik a felvidéki Eperjesi Egyetemmel

Miskolc – Öt évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetem és a felvidéki Eperjesi Egyetem csütörtökön a borsodi megyeszékhelyen. Az egyezmény az oktatási, tudományos és kulturális kapcsolatok fejlesztésére fókuszál, a Magyarországon és Szlovákiában hatályos jogszabályokra alapozva – közölte a miskolci felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A két egyetem képzési profiljának összevetése alapján az együttműködés elsősorban a bölcsészettudományi és az egészségügyi szakemberképzés területére terjed ki. A cél, hogy elősegítsék a kulturális, az oktatási, a tudományos és a műszaki csereprogramot – írták.

Hozzátették, az egykori Eperjesi Evangélikus Jogakadémia 1919-ben Miskolcra költözött, ez felveti az állam- és jogtudományi karral való együttműködés lehetőségét is.

– MTI –








hirdetés