A miniszter befogná a fülét

Miskolc – A miskolci városháza is szeretné, ha a ide költözne valamelyik minisztérium.

Legyen Miskolcon is minisztérium – a város ellenzéki országgyűlési képviselője. dr. Varga László jelentette be Facebook-oldalán, hogy lobbizni fog ezért. Azt követően hozta nyilvánosságra szándékát, hogy az új kormány első ülésén döntés született: várhatóan vidékre költöztetnek minisztériumokat. Hogy hová, az erről szóló felsorolásban nem szerepelt Miskolc neve. Lapunk megkeresésére Csöbör Katalin kormánypárti miskolci országgyűlési képviselő azt mondta: „mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a kormányzat munkájának, valamilyen területen, a városunk is helyet adhasson”.

Van-e reális alapja, hogy Miskolcon is működjön majd minisztérium? Kérdésünkre a választ várjuk a kormányszóvivői irodától.

Lapunk olvasói, az Észak-Magyarország közügyekkel foglalkozó fórumán azt javasolták: legyen itt az emberi erőforrások minisztériuma. Balog Zoltán tárcavezető kedden újságírói kérdésre elmondta: nem hallott még olyat, hogy Miskolcra költözne a tárca, ha hallaná, „befogná a fülét”.

Megkerestük kérdéseinkkel a miskolci városházát is. „A miskolci városvezetés is jó ötletnek, kitűnő lehetőségnek tartaná, ha valamely minisztérium vagy kormányzati főhatóság a borsodi megyeszékhelyre költözne. Így például örömmel vennénk, ha az iparfejlesztés központjává válhatna államigazgatási szinten is Miskolc. Ennek érdekében rövid időn belül felvesszük a kapcsolatot az illetékesekkel. Természetesen ebben számítunk a térség országgyűlési képviselőinek támogatására is. Hogy van-e erre alkalmas épület a városban, még korai lenne bármit is mondani, hiszen a megvalósításra csak 2016-ban kerül sor” – válaszolta a többi között városháza.

ÉM-BA

Címkék: ,







hirdetés










hirdet�s