A mezőcsáti nótamesterek dallal fogadták az ősz beköszöntét

Őszköszöntő rendezvényt tartottak Mezőcsáton, Tállai András (jobbra) mondta el gondolatait
Őszköszöntő rendezvényt tartottak Mezőcsáton, Tállai András (jobbra) mondta el gondolatait - © Fotó: Magánarchívum
Mezőcsát – Kicsit visszarepülhettek a résztvevők az időben az éneklés segítségével.

„A természet az ismétlődések mestere, az idő végtelen, meg nem állítható folyamatos körforgása. Négy évszak, melyek befolyásolják egész életünket, meghatározzák mindennapjainkat. Az őszi hangulatban van valami különleges. Magában hordoz egyfajta melankóliát, lassú elmúlást. Megunja a nyár tarka színeit és meleget árasztó narancsos árnyalatba megy át. Fokozatosan megszűnik létezni, átfordul az elmúlásba azért, hogy átadja magát tavasszal az újjászületésnek. Ez a folyamat párhuzamba állítható az emberi élettel, mely kezdődik a születéssel, folytatódik a fiatalsággal, az öregedéssel, és befejeződik az elmúlással”. A Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesületének Őszköszöntő Ünnepségén ezekkel a szavakkal köszöntötte a kedves nézőket a Mezőcsáti Művészetek Házában Ducsai Judit szervező.

Nosztalgikus hangulatban

A műsor kezdetén Tállai András miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár és ország­gyűlési képviselő mondta el gondolatait, melyben megköszönte a szervezőknek, hogy milyen fantasztikus rendezvényt hoztak létre. Ezt követően Mezőcsát polgármesterasszonya Siposné Horváth Anita nyitotta meg a rendezvényt. Elsőként a mezőcsáti Lila Akác Nyugdíjasklub lépett színpadra. Műsoruk címe Nosztalgia Csokor, az énekkar vezetője Komjáti Józsefné volt. Segítségükkel kicsit a közönség is visszarepülhetett az időben dalaik által. Folytatásként a tiszadorogmai Idősek Napközi Otthonának előadásában egy kétszemélyes jelenetet láthattak „Bözsike mindent elintéz” címmel Erdei Imréné és Széki Gézáné szereplésével, mellyel sikerült jókedvre bírni a közönséget.

Különleges táncbemutató

A Sirtaki görögtánc-csoport következett, akiknek elő­adásában egy különleges táncbemutatót láthattak a színpadon. Ezután pedig az Őszköszöntő ünnepség sztárvendége következett, Szíj Melinda, akit Neumark Zoltán zongoraművész kísért az előadás végéig. A dalok közben Mohai Gábor Őszi verseket szavalt a kedves nézőknek. „Kedves Mindnyájuknak köszönjük a példamutatást, emberi értéket, az életbölcsességet, melyeket átadtak nekünk. Kívánom Önöknek, hogy családtagjaik szeretete aranyozza be hétköznapjaikat és szeretetben, harmóniában gazdag, örömteli őszi napokat éljenek át” – ezekkel a szívet melengető mondatokkal búcsúzott Ducsai Judit szervező és reményét fejezte ki, hogy jövőre ugyanekkor találkoznak majd, hogy eltöltsenek egy ugyanilyen kellemes délutánt a Mezőcsáti Művészetek Házában.

ÉM