A Menyus, az Ernő

Berecz Csaba
Berecz Csaba
A leghosszabb egybefüggő élvonalbeli tagságot követő, 4 pontos mínusszal induló NB II-es idény és az őszi zötykölődés messzire kergette az élvonalbeli álmokat a diósgyőri labdarúgócsapatnál.

A tavasz mégis szép, helyenként gyönyörű volt 1985-ben (talán csak a Barcika elleni hazai fiaskó csúfoskodik, amikor több mint 30 szögletet rúgott az öngóllal hátrányba került DVTK).

Sok-sok ponttal, jó játékkal, rengeteg Dzurják Csöpi-góllal, olyan meccsekkel, amelyeken már az első tíz percben előnyhöz jutottak a piros-fehérek. És egy nem túl magasra nőtt karmesterrel, akinek egy-egy szép mozdulata után felcsendült a kórus a lelátóról: “A Menyus, az Ernő, a gólözön ma eljő!”. Azon a tavaszon csak nagyon ritkán tudták elvenni az ellenfél játékosai Menyustól a lasztit, már annak is örülniük kellett, ha bedobásra tudták szerelni – nem csak az NB II-es csapatok, hanem az NB I-es kupaellenfelek, a Rába ETO és a Budapesti Honvéd honi ászai.

Manapság Foxi neve jelenti a futballistát a diósgyőri fiatalok körében, de akkoriban a legtöbbeknek Menyhárt Ernő volt a példakép, aki egy NB II-es csapatban csillogtatta nem másodosztályú tudását. Jellemző rá, bár nem volt szokás, de ő idény közben jött (Debrecenből) és idény közben ment (Győrbe). Utóbbi helytől nincs messze Sopronkőhida, ahol sikerült rátalálnunk az egykori klasszisra. Hogy miként került oda, arról itt és most, a sportteljesítmény híján nem szólnánk.

Legyen elég annyi, hogy a Sopronból a Fertő-tóhoz vezető autóút melletti épület ablakain a rácsok jól láthatóan elválasztják a fényt az árnyéktól.

Berecz Csaba








hirdetés








hirdet�s