A médiatanács kiáll a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága mellett

Budapest, 2012. október 18., csütörtök (MTI) – A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kiáll a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága mellett; ezt a testület annak kapcsán közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az alapvető jogok országgyűlési biztosa szerint az egyenlő méltóság elvét sérti a Pesty Fekete Doboz című műsor azon epizódja, amely a magyar-cigány együttélésről szól.

“Az ügyben (…) mindenki azt tette, ami a feladata és kötelessége: az ombudsman – hatáskörével összhangban – a kisebbségek védelme mellett szállt síkra, a médiatanács pedig – ugyancsak hatáskörével összhangban – a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát tette a mérleg másik serpenyőjébe, és erre tekintettel hozta meg döntését” – áll a médiatanács szóvivői irodája által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Szabó Máté hivatalának szerdai közleménye szerint a műsor “származási alapon, sztereotípiák mentén” keresi a választ társadalmi problémák létére és mibenlétére. A biztos által lefolytatott vizsgálat rámutat arra is, hogy ilyen esetekben a médiatanács köteles a törvényben biztosított hatósági eszközeivel élni.

Szabó Máté kifejtette: bár az ellenőrzés lefolytatásával a médiatanács formálisan eleget tett alapjogvédelmi feladatának, tartalmi szempontból azonban “nem őrködött az egyenlő méltóság érvényesülése felett”, mivel a vizsgálat során nem volt figyelemmel a szociológiai, szociálpszichológiai és médiatudományi szempontokra és körülményekre.

A testület csütörtöki közleményében azt írták, Szabó Máté vizsgálata rámutatott arra is, hogy a médiatanács semmilyen körülmények között nem terjeszkedhet túl azokon a kereteken, amelyeket számára a hatályos jogszabályok kijelölnek, ugyanakkor minden ügyben kötelessége kiállni a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadsága mellett.

Az ombudsman – feladatához híven – a védelemre szoruló társadalmi közösségek (jelen esetben a roma közösség) érdekében nyilatkozott jelentésében. A médiatanács saját eljárásában, jogszabályi kötelezettségeiből fakadóan az érintett közösség méltósághoz való joga és a sajtószabadság védelme között kívánt megfelelő egyensúlyt találni – olvasható.

A médiatanács a közleményben megköszönte “Szabó Máté szavait, melyek szerint a Médiatanács a Pesty Fekete Doboz Cigány út című dokumentumfilmjével kapcsolatosan lefolytatott vizsgálatai során eleget tett alapjogvédelmi feladatainak. ”

A médiahatóság szerint “a sajtó és véleménynyilvánítás szabadsága egyetemes alapérték, ezért a fontos közéleti kérdésekben megfogalmazott vélemények akkor is védelmet érdemelnek, ha némelyek számára sértőek, vitatottak vagy heves indulatokat keltenek”. Ugyanakkor a védelem csakis addig tart, amíg a vélemény nem “bélyegez meg” általánosító módon, egyenlő emberi méltóságának kétségbe vonásával egy teljes társadalmi csoportot – írták.

– MTI –








hirdet�s