A médiatörvény teljes átvizsgálását sürgeti az MSZP

Az MSZP kezdeményezi, hogy a parlamenti pártok és a szakmai szervezetek bevonásával készítsék elő még tavasszal a médiatörvény teljes átvizsgálását és olyan módosítását, amely minden európai civilizált normának, a sajtó szabadságának és függetlenségének is megfelel.

 Mandur László, a párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának tagja a Független Hírügynökségnek eljuttatott közleményében azt írja, az Orbán-kormány által megalkotott médiatörvénynek nem csak azon szakaszait kell módosítani, amelyeket az Európai Bizottság tételesen kifogásolt és nagy nehézségek árán sikeresen korrigált, hanem azokat is, amelyeket korábban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az Európai Parlament is hevesen bírált.








hirdet�s