A MEAFC kosarasai már belakták a sportcsarnokot

Akt.:
A Drahos vezette Keleti ezüstérmes MEAFC roppant elszántsággal várja a rájátszást
A Drahos vezette Keleti ezüstérmes MEAFC roppant elszántsággal várja a rájátszást - © Fotó: MEAFC
Miskolc – Miskolcon kezdi a rájátszást a MEAFC kosárlabda csapata, a Győr elleni párharc szombati nyitányán már a legjobb négy közé jutás a tét. A 16.30-kor kezdődő mérkőzésre ingyenes a belépés a városi sportcsarnokban.

Előkelő, ezüstérmes pozícióban zárta a 2016/2017-es bajnokság alapszakaszát a MEAFC férfi gárdája. Az NB I/B Keleti csoportját 17 győzelemmel és 5 vereséggel befejező miskolci kosarasokat csak holtversenyben – csupán jobb egymás elleni pontaránynak köszönhetően – tudta megelőzni a szintén 17:5-tel záró Debrecen.

A második helynek köszönhetően a rájátszást pályaelőnnyel kezdő Miskolc ellenfele a nyugati bronzérmes Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC csapata lesz. A vendégek kerete jól csengő nevekből áll, hiszen Gombás, Kovács, Puszta, Ruják és Nárai is belekóstolt korábban az „A” csoport légkörébe. Csapatuk a bajnokságban is remekül teljesített, úgy zárták 17:5-tel az alapszakaszt, hogy az utolsó fordulóban – igaz, már tét nélkül, de – megszakították a listavezető Veszprém szinte már hihetetlen, 19 meccse tartó sikerszériáját.

Belakták a sportcsarnokot

A házigazda MEAFC is jó formában várja a találkozót, Drahosék nem titkoltan éremmel szeretnék még emlékezetesebbé tenni idei szezonjukat.

„Végre ismét hazai pályán játszunk, saját közönségünk előtt. Az utóbbi másfél hónapban belaktunk a sportcsarnokot, így valóban otthon leszünk. Jó és tapasztalt játékosokból áll a Győr, ugyanolyan mérleggel zárták az alapszakaszt, mint mi, így kiélezett csata lesz. A rájátszásban nem lehet hibázni, itt csak győzelemmel lehet előre jutni. Maximális koncentráltságot és küzdeni akarást kérek a fiúktól. A keretünk tagjai közül mindenki egészséges és optimizmussal várja a mérkőzést.” – foglalta össze röviden a szombati nyitányt Bene Szilárd, a miskolciak vezetőedzője.

Ingyenes a belépés

A 2017. április 8-án (szombaton) 16:30-kor kezdődő találkozóra minden kedves kosárlabda barátot szeretettel vár ezúttal a Generali Arénában a MEAFC. A mérkőzésre a belépés ingyenes!

A negyeddöntők párosításai:

  • DEAC Kamilla Gyógyfürdő – MTK Törökbálint
  • MEAFC – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC
  • OSE Lions – Nyíregyháza Blue Sharks
  • HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Vásárhelyi Kosársuli

A negyeddöntők az egyik fél második győzelméig tartanak, az első – és amennyiben szükséges, a harmadik – mérkőzésen a jobb alapszakasz-helyezést birtokló gárda játszik hazai pályán. A párharcok győztesei az elődöntőben, a vesztesek az 5-8. helyért folytatják majd a küzdelmet.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s