A MasterCard szerint Budapest a harmadik a feltörekvő piacok rangsorában

A világ leggyorsabban fejlődő 65 városa között Budapest a harmadik helyezést érte el az úgynevezett feltörekvő piacok rangsorában – közölte csütörtökön a listát készítő MasterCard, a világ vezető bankkártyaszolgáltatója. A magyar főváros a városi élet minősége és a kockázatok és biztonság kategóriában az első helyre került, a gazdasági és kereskedelmi környezet terén pedig bronzérmet ért el. Az összesített listát két kínai város, Peking és Sanghaj vezeti a magyar főváros előtt.

A MasterCard (MC) hivatkozik a Nemzeti Valutaalap legfrissebb elemzésére, amely szerint a világgazdaság növekedése átlagosan is csak 3 százalék lesz 2009-ben, ráadásul ez minden eddiginél jobban eltolódva a fejlődő gazdaságokból fog származni, 12:1 arányban a fejlett országokkal szemben. Vagyis a feltörekvő piacok jelentősége még inkább megnő.

Budapest a pénzügyi szolgáltatási környezet, a kereskedelmi kapcsolatok és az oktatási, informatikai fejlettség jategóriájában is az első 20 közé került.

A MC rangsora 30 piacot és ezeken belül 65 várost vizsgált, európaiakat és más kontinenseken lévőket egyaránt. Budapest összességében a harmadik lett a gazdasági tendenciákról és növekedési lehetőségekről képet adó rangsorban, amit az MC az ígéretes üzleti lehetőségek iránytűjének szán. Ez az eredmény annak fényében különösen jó, hogy a magyar fővárost csak az elmúlt évek robbanásszerűen fejlődő kínai gazdaságának két központja, Peking és Sanghaj előzi meg. Ráadásul Európából is csupán Varsó (8. hely), Moszkva (14.) és Isztambul (15.) került be az első 15-be a feltörekvő piacok közül.

A kelet-európai városok erőssége az élet minősége, az üzletvitel viszonylagos könnyedsége és az üzleti szolgáltatások átfogó köre, valamint az a tény, hogy légi úton könnyen megközelíthetőek – a MC kutatócsoportjának egyik tagja.